– Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
A beruházásösztönzési rendszeren keresztül összesen 1886 milliárd forintnyi (5,3 milliárd eurónyi) beruházás Magyarországra hozataláról született megállapodás, amire korábban még soha sem volt példa. Mindezekhez a beruházásokhoz a kormány 270 milliárd forint (766 millió euró) támogatást nyújtott – fejtette ki a tárcavezető.
Hangsúlyozta: emellett megdőlt a valaha volt legnagyobb magyarországi zöldmezős beruházás rekordja is: a koreai SK Innovation ugyanis 680 milliárd forintért épít elektromos akkumulátorgyárat Iváncsán.
Közölte: a nagyberuházásokért különösen éles verseny zajlott tavaly, hiszen „a világjárvány okozta gazdasági válság miatt minden nemzetgazdaság szomjazta a jó híreket és a munkahelyteremtést”. Ebből a szempontból is kiemelkedik, hogy tavaly nyolc, 100 millió eurónál nagyobb beruházásról született döntés: a koreai SK Innovation mögött a szintén koreai Eco Pro végzett a második helyen, harmadik pedig a minden idők legnagyobb hazai török beruházását megvalósító Sisecam lett.
A három keleti nagyvállalatot nyugatiak követik a negyediktől a hetedik helyig: az amerikai Beckton Dickinson, a dán Lego, a német Bosch valamint a Vitesco, s a Pick révén egy magyar vállalat is magának mondhat egy 100 millió eurónál nagyobb beruházást – sorolta Szijjártó Péter.
A miniszter úgy fogalmazott: „aki figyelemmel követi a világgazdaság változásait, láthatja a Kelet szerepének jelentős erősödését”, a világon végrehajtott beruházások többségét ma már a keleti tőke finanszírozza. Magyarország éppen időben, 2010-ben indította a keleti nyitás stratégiát, amelynek köszönhetően sokszor nálunk nagyobb és erősebb nyugat-európai országok elől tudjuk elcsípni a nagy keleti vállalatok beruházásait – mondta.
Tavaly a hazánkba dedikált beruházási érték 60 százaléka keletről érkezett, 2019 után ismét a koreaiak végeztek az első helyen. Viszont az is jól látszik, hogy az európai gazdaság gerincoszlopát adó német ipar továbbra is jól érzi magát hazánkban: a legtöbb beruházási projekt (24 az összesen 96-ból) német vállalatokhoz köthető.