Megszületett a megállapodás, a kormány kitart a benzinárstop mellett, hogy megvédje a családokat a külföldről begyűrűző inflációtól, de támogatást nyújt a kis benzinkutaknak az ellátásbiztonság érdekében – jelentette be a közösségi oldalán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Jelezte: az érdekképviseletekkel több körben eredményes tárgyalásokat folytattak az elmúlt hetekben. A konszenzusos javaslatcsomagról tegnap döntött a kormány.
A kormány támogatást nyújt a kis benzinkutaknak
Az árstoppal érintett üzemanyagok értékesítése után literenként húsz forint támogatást ad három hónapra.

A kabinet megerősítette az egy héttel korábban meghozott hat azonnali intézkedést, így a hitelmoratóriumot is. Ezen felül az állam január elseje és május 31-e között elengedi a szociális hozzájárulási adót töltőállomásonként négy fő foglalkoztatottig. Valamennyi benzinkútnak ideiglenesen eltörlik a külföldről beszerzett energiára kivetett adót. Fejlesztési támogatásban részesítik a vidéki kis benzinkutakat, hogy képesek legyenek a 24 órás kiszolgálásra. Ezért a 14 millió forintos beruházásból tízmillió forintot átvállal az állam. Jön a nulla százalékos áthidaló hitel, valamint nem kell fizetni készletezési díjat.
A tegnapi döntés értelmében a kis benzinkutaknak az üzemanyagár-stoppal érintett üzemanyagok értékesítése után literenként húsz forint támogatást nyújt a kormány három hónapra (március, április, május).
– Fontos, hogy ezt nem ingyen adjuk. Azt várjuk el cserébe, hogy a kis benzinkutak fenntartsák a működésüket, azaz ne hirdessenek ez alatt az idő alatt üzemszünetet, és tartsák meg munkavállalóikat. Ezáltal garantálható ugyanis az ellátásbiztonság – emelte ki György László.
A kormány mindezek mellett elengedi az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerből származó kötelezettségeket valamennyi, benzinkutat üzemeltető vállalkozásnak három hónapra.
Biztosítja az állam annak a jogi lehetőségét, hogy a kis benzinkutaknak csak a személygépjárműveket, a motorkerékpárokat és a mezőgazdasági gépeket kelljen kötelezően kiszolgálniuk, a 3,5 tonnát meghaladó kamionokat és buszokat nem. Végül az állami, illetve önkormányzati ingatlanban működő üzemanyagtöltő-állomásokat mentesítik a bérletidíj-fizetési kötelezettség alól 2022. március, április és május hónapokra.
– A korábbi nyilatkozatainknak megfelelően támogatjuk a családok megsegítését célzó kormányzati lépéseket, és nagy örömünkre szolgál, hogy a konstruktív légkörű tárgyalásokat követő korrekt kormánydöntés nyomán a mi, és alkalmazottjaink családja is bekerülhetett ebbe a körbe – közölte a Független Benzinkutak Szövetsége.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Pesti Tamás)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá Magyarország a Shell-lel
Kétmilliárd köbméter gáz vásárlásáról állapodtak meg a felek.

Brüsszel akadékoskodik, de mi van a forrásokkal, jön a pénz vagy nem?
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.

Augusztusban nyaralt a legtöbb magyar, ez volt a legfelkapottabb úti cél
A főszezonban idén is sokan használtak Szép-kártyát.

Új korszak kapujában – bemutatták Magyarország új Mesterséges intelligencia stratégiáját
Kihívás: a legmodernebb megoldások egyre gyorsabban alakítják át a munkaerőpiacot és a vállalatok működését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá Magyarország a Shell-lel
Kétmilliárd köbméter gáz vásárlásáról állapodtak meg a felek.

Brüsszel akadékoskodik, de mi van a forrásokkal, jön a pénz vagy nem?
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.

Augusztusban nyaralt a legtöbb magyar, ez volt a legfelkapottabb úti cél
A főszezonban idén is sokan használtak Szép-kártyát.

Új korszak kapujában – bemutatták Magyarország új Mesterséges intelligencia stratégiáját
Kihívás: a legmodernebb megoldások egyre gyorsabban alakítják át a munkaerőpiacot és a vállalatok működését.