G. Fodor Gábor szerint az embargó noha eleinte egy, a háború alá rendelt fogalom volt, most mégis felülír mindent, és egy olyan pótcselekvéssé vált, ami által az Európai Unió kompenzálni akarja, hogy nem lépett hadba Ukrajna oldalán.
Az agresszor fél, vagyis Oroszország megbüntetése legitim cél lehet, ám az unió szankciós politikája egy olyan „valláspótlék” jelleget kezd ölteni, aminek következtében az irracionális olajembargónak ellenálló országok „eretneknek”, sőt egyenesen oroszpártinak minősülnek.
Gerő András is szkepticizmusát osztotta meg az embargó hatékonyságát illetően, hiszen Észak-Korea és Irán a rájuk kivetett atomembargó ellenére is fegyverkeznek, de az izraeli állam ellen – bizonyos termékek esetén – folytatott bojkottpolitika (BDS) sem hatásos. Az embargó bizonyos mértékig behatárolja egy adott állam mozgásterét, de a tapasztalatok szerint önmagában nem megoldás semmire – értettek egyet.
A politikai filozófus szerint az embargó a megbüntetés eszköze kíván lenni, ezáltal megkérdőjelezhető, hogy a jelenlegi háborús helyzetben ez a stratégia lenne a békéhez vezető út. A történészprofesszor szerint annak megkérdőjelezése, hogy az embargót támogató országok érdekeltek-e a békében, önmagában egy „eretnek kérdésnek” minősül. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban vezető pozíciót betöltő politikusok sorra fejezik ki abbeli reményeiket, hogy a háború elhúzódásával Oroszország meggyengül, és ezért érdekeltek abban, hogy ezt a helyzetet minél tovább fenntartsák. G. Fodor Gábor azt fűzte hozzá a gondolathoz, hogy nem feltétlenül célja minden államnak a béke, ilyen esetben pedig az embargó is hatásos lehet egy hosszan tartó meggyengítési stratégia eszközeként.