Elég csak arra gondolni, hogy a világ legnagyobb olajkitermelője Oroszország, napi több mint tizenegymillió hordó olajat termel ki. Ennek a hatalmas mennyiségnek vagy akár csak a töredékének a kiesése a világpiacról legalább akkora olajárrobbanást idézne elő, mint az 1970-es évek elejének sokkja, amikor a többszörösére drágult az olaj, és a világban drámai folyamatok kezdődtek. És ne felejtsük azt sem, hogy Magyarország jelenlegi vállalati-termelési rendszerei, de főleg a háztartások a megugró energiaárat nem lennének képesek megfizetni. Különösebb riogatás nélkül állapítható meg, hogy az elmúlt évtized gazdasági eredményei elvesznének, sőt napokon belül működésképtelenné válhatna hazánk. Miközben másról sem hallani, mint az uniós egységről, a szolidaritásról, addig Magyarország az Európai Uniónak a Covid-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozó helyreállítási alapjából (újjáépítési és rezilienciaalap) egyetlen eurót sem kaptunk, sőt más költségvetési források kifizetése is késik, illetve blokkolják. Holott a helyreállítási alap egy közös kötvénykibocsátásból létesült, vagyis minden tagállam érintett a közös hitelben. Sajnos nincs okunk az optimizmusra: a minap indított kötelezettségszegési eljárás alatt valószínűleg ez így is marad.

Addig is, pontosabban azóta is Magyarország a saját erejéből tartotta magát talpon az elmúlt években. Ugyanakkor a hónapok óta tartó kontinentális „energiaprojekt”, az olaj- és földgázprobléma ráirányítja a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság versenyképességét, ezen belül pedig a költséghatékony, környezetbarát gazdálkodás kiépítését fokozni kell.

Szó se róla, lépésről lépésre csökkenteni kell az olaj- és földgázfelhasználást, helyébe más energiaforrások (nukleáris energia, szél- és napenergia) felhasználása felé indokolt elmozdulni. Ám az, hogy az orosz gáz- és olajimporttal belátható időn belül leálljunk, felérne egy totális gazdasági-társadalmi krízissel.

A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Alexander Zobin)