Most, az ukrajnai háború kapcsán mindez megváltozott. Nemcsak arról van szó, ami önmagában egy korszakváltás, hogy véget ért Európában az erőszak alkalmazását elkerülő békés együttélés hosszú korszaka. Igen, volt korábban atomfenyegetés, de hála Istennek, csak az elrettentés szintjén. S a politikusok mellett olyan nagyszerű gondolkodók, mint a Nobel-békedíjas Albert Schweitzer vagy Alva Myrdal, sokat tettek a fegyverarzenálok kölcsönös leépítéséért. Nemzetközi fórumokon, amelyeknek akkor még volt tekintélyük. Napjainkra ezek a fórumok komoly presztízsveszteséget szenvedtek. Most a felek nyílt erőszak alkalmazásával harcolnak egymással, s a fegyverszállítók üzletei virágzanak.
A szankciók a pénzügyi kapcsolatokra is kiterjedtek, a háború ezen a téren dúl. S mint minden harcban, nincsenek csak az egyik fél számára veszteséget jelentő csaták. A gazdasági szankciók, így a pénzügyi korlátozások mindkét oldal számára áldozattal járnak. A jeles pénzügyi szakember, Raghuram Rajan – de mások is – utaltak arra, hogy az alkalmazott megoldásoknál szükség lenne betartandó nemzetközi konvenciókra, hogy meddig mehetnek el az ilyen eszközök alkalmazásával a különböző szereplők. Az az új ezekben a megoldásokban, hogy a piacgazdaság alaptételeit is megkérdőjelezik… Annak a rendszernek az alapját, amelyen a nyugati gazdaság eddig felvirágzott.
Mindenképpen a globalizációval ellentétes hatások fognak felerősödni. Újra két részre szakadhat a világ. Szakértők beszélnek arról, hogy egy keleti és egy nyugati pénzügyi blokk jöhet létre, Kína és az Egyesült Államok mint vezető erő szembenállásával. Az oroszok nyilván az ázsiai blokkhoz csatlakoznak.
Nem lehet nem látni ezek mögött a hatalmas üzleti érdekcsoportok szerepét. A Nyugat függetlenedési szándéka az orosz energiaforrásoktól értelemszerűen más energiaszállítóktól való függést eredményezhet. Akiknek ez az átrendeződés nyilván jól jön… Az átrendeződés kinek-kinek különböző mértékű problémát jelent, annak függvényében, mennyire voltak eddig függésben az orosz gáztól. Nekünk sokat.
Az is lehetséges, hogy – pozitívumként – a „zöldítés” folyamata némileg felgyorsul. De mivel az átállás hatalmas költségekkel fog járni, fennáll a veszélye egy átmeneti, súlyos gazdasági recessziónak. Ugyanakkor a környezetvédelmi aggályokban az atomenergia visszatérése is további (távlati) gond lesz sokaknál. Hiszen nem lehet elfeledkezni ennek az energiatípusnak a káros „melléktermékeiről” sem, amelyeknek megoldása ugyancsak sokba fog kerülni.
A globalizációnak a lokalizáció felé való elmozdulását talán nem kell siratni, ez úgy tűnik, szükségszerű volt. A túlzott ráhagyatkozás az elvileg gazdaságos nemzetközi beszállítói kapcsolatokra a kiszolgáltatottság olyan fokával járt, amit most szomorúan tapasztalunk meg. Csakhogy egyfajta visszarendeződésnek fokozatosan kellene történnie. Erre most nem számíthatunk.
Korszakváltásban vagyunk. Nehogy az indulatok legyenek úrrá a helyzeten. „Fölforrtak az idők, egy nagy had a világ. / Most gyűrd be, magyar, a süveged taraját…” (Babits Mihály) Különösen fontos most a józan ész, a higgadt diplomácia, a világos tájékoztatás, a visszafogott stílus a kommunikációban.
A szerző közgazdász, professor emerita
