idezojelek

Volodimir Zelenszkij és Nagy Imre történelmi példázata

Itt van a nyakunkon ez a rémes háború, és az embernek óhatatlanul eszébe jut az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Cikk kép: undefined
Fotó: Szerhij Dolzsenko

Itt van a nyakunkon ez a rémes ukrajnai háború, és az embernek óhatatlanul eszébe jut az 1956-os forradalom és szabadságharc. Vajon mit rontottunk el akkor? Pontosabban, mit rontott el Nagy Imre, a magyar miniszterelnök? Miért nem volt képes arra, amire most az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij?
Tudjuk, azóta eltelt hatvanhat esztendő. Tudjuk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem azonos Nyikita Hruscsovval, a szovjet első titkárral, Joe Biden amerikai elnök Dwight D. Eisenhowerrel, az 1956-os magyar forradalom pedig az ukrajnai háborúval. Sok minden változott, de azt látni kell, hogy ez az ukrán elnök tud valamit. Nemrég azt üzente a NATO vezetőinek, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítások dolgában ne fogják vissza magukat. Korlátozások nélküli katonai támogatást és légtérzárat kért, amellyel kapcsolatban a szakértők már többször kifejtették, hogy mindez Oroszország és a NATO közvetlen konfliktusához, majd a harmadik világháborúhoz vezetne. Zelenszkijt ez ­valamiért nem érdekli. Kemény hangon követeli a nyugati segítséget, és mit ad isten, kapja is rendesen.

Egyre több ország küld nehézfegyvereket, modern technikát és tanácsadókat. Minden olyat, amelyről a szovjet tankok ellen kézi lőfegyverekkel, benzines palackokkal felszerelt magyar forradalmárok nem is álmodhattak. A pesti srácok ezerszer rosszabb esélyekkel harcoltak a betolakodókkal szemben, mint az ukrán fegyveresek napjainkban. Az amerikai pénzből fenntartott Szabad Európa Rádió kitartásra buzdította a magyar szabadságharcosokat, akik várták is a nyugati segítséget. Ehelyett csak szimpátiatüntetéseket és egy elnöki beszédet kaptak.

Az Egyesült Államok annak idején ugyanúgy elítélte a szovjet agressziót, mint most az oroszok Ukrajna elleni háborúját. Eisenhower elnök 1956. október végén − elnökválasztási beszédében − a magyar nép hősiessége iránti csodálatának adott hangot, majd kijelentette, hogy az új magyar kormányt nem tekinti potenciális szövetségesének. Hruscsov vette a lapot, és nyugodtan parancsot adott a szovjet haderőnek Magyarország megszállására.

Eltelt hatvanhat év. Az Egyesült Államok önti a fegyvereket és a pénzt Ukrajna önvédelmi harcához. A naiv magyar polgár meg csak álmélkodik, és azt kérdezi: vajon ennyire ügyes ez a Zelenszkij? Lehet, hogy a mi mártírhalált halt Nagy Imrénk nem volt ilyen tehetséges? November 4-én talán nem kellett volna ezt mondania a rádióban: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Nagy Imre nem hasonlított Zelenszkijre. Nem öltözött katonai alsóneműbe, és nem dorongolta le azokat a nyugati országokat, amelyek nem küldtek azonnal csapatokat és fegyvereket. A személye sem értékelődött olyan nagyra, hogy nyugati kormányfők parolázzanak vele és sietve teljesítsék a kéréseit. Vajon miért?

Talán az volt a gond, hogy őt nem amerikai támogatással segítették a hatalomba? Hogy nem azt képviselte és nyilatkozta, amit nyugatról a szájába rágtak? Hogy nem voltak korrupciós ügyei és titkos bankszámlái? Nagy Imre nem volt makulátlan politikus, de osztozott a rettenthetetlen magyarok sorsában − a halálos ítéletét kimondó kommunista bíróság előtt nem kért kegyelmet.

Nem lehet tudni, hogy Ukrajna meddig megy el ebben a háborúban Zelenszkij elnök vezetésével. Nem tudni, mennyi ukrán veszíti életét, mennyien menekülnek el idegen országokba, mennyire fáj az elnöknek a növekvő emberveszteség. Csak eszünkbe jut Görgei Artúr, a magyarok 1848−49-es szabadságharcának bátor magyar hadvezére.

Görgei, aki többek között az 1849. februári branyiszkói áttöréssel, majd sikeres tavaszi hadjáratával – mint altábornagy és a magyar fősereg parancsnoka − nagy tekintélyt szerzett honfitársai körében, augusztus 11-én Világosnál, Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt letette a fegyvert. Nem gyávaságból, hiszen feljegyezték róla, hogy a csatákban nemegyszer tette ki magát életveszélynek, hanem mert felismerte: már nincs értelme a sokszoros túlerővel szembeni reménytelen harcnak, a maradék honvédsereg feláldozásának.

Persze az 1848−49-es szabadságharc sem hasonlítható a szomszédunkban zajló háborúhoz. Az ukrán hadsereg jelenleg nagy erőket képes felvonultatni az oroszokkal szemben, ám nem tudni, mit hoz a holnap. Zelenszkij elnök jó színész. Most a kemény hazafit alakítja. Feltehetően nem érzi szükségét, hogy tanulmányozza a magyar történelmet, így abból nem is von le tanulságokat a maga számára.

Mi pedig csak annyit tehetünk, hogy segítjük a menekülteket és fohászkodunk: Isten óvja a világ békéjét!

A szerző író, újságíró

Borítókép: Volodimir Zelenszkij (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szőcs László avatarja
Szőcs László

Hígtrágya és pogrom Hollandiában

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Ez itt az én hazám

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Mivé lett világunk?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Orbán államférfi, Magyar botrányhős

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.