Kiderült, ki lesz az új MÁV-vezér

Mind több embert győznének meg a vonatozás és a buszozás előnyeiről.

Magyar Nemzet
2022. 06. 14. 18:39
Fotó: MÁV-Start
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz eddigi elnök-vezérigazgatója a MÁV–Volán-csoport élén, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját 2022. június 16-ától – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.

A szakember korábban csaknem tíz évet dolgozott a vasúti szektorban, a MÁV vezérigazgatóságán, a MÁV és a GYSEV igazgatósági tagjaként, majd vezette a Budapest–Belgrád vasútvonal hazai szakasza megépítésére létrehozott projektcéget. Helyettes államtitkárként az állami vállalatokért, köztük a nemzeti vasúttársaságért is felelt. 2020 ősze óta volt a Volánbusz első embere, feladatait a buszos cég élén átmenetileg megbízott elnök-vezérigazgató veszi át.

A tárca közlése szerint Pafféri Zoltán állami és cégvezetőként is jelentős szerepet vállalt az összesen 57 ezer munkavállalót foglalkoztató országos közlekedési szolgáltatók integrációjában. Vezényletével érezhetően felgyorsult a Volánbusz flottájának megújítása. A megkezdett beszerzések eredményeként

2022 végéig a járműpark majdnem felét fiatalabb, korszerűbb buszok váltják fel.

A teljes állomány korábban rohamos elöregedése megfordult, az előzőleg 13 év fölé nőtt átlagéletkor még idén nyolc évre csökkenhet.

A kormány az újonnan életre hívott Nemzeti Közlekedési Központ közreműködésével egységes, vonzó és versenyképes kínálat biztosítására törekszik a hazai közösségi közlekedésben. A tárca

minőségi, ügyfélközpontú, hatékony, elérhető árú és környezetbarát szolgáltatásokkal győzne meg még több utast a vonatozás, buszozás előnyeiről.

Borítókép: FLIRT motorvonatok a pusztaszabolcsi bázison (Fotó: MÁV-Start)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.