Elindult a hazai dinnyeszezon, az elmúlt néhány évvel ellentétben jó esély van egy „nagyon pozitív” szezonra – jelentette ki Mártonffy Béla pénteken a Békés megyei Medgyesegyházán tartott szezonnyitó sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke elmondta, jelenleg Magyarországon 2600 hektáron termesztenek görög-, négyszáz hektáron sárgadinnyét.
– Békésben 1100 hektáron, a szabolcsi-hajdúsági termőkörzetben nyolcszáz hektáron, a heves-jászságin kétszáz, a tolnai-fejér körzetben háromszáz, Baranyában pedig 180 hektáron termesztenek görögdinnyét. A sárgadinnye termőterületének nagyjából harmada van Bács-Kiskun megyében, a többi Békés, Csongrád-Csanád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található – részletezte a távirati iroda tudósítása szerint.
– Bár a termőterület 15 százalékkal csökkent az előző évhez képest (leginkább Békésben és a Nyírségben), a technológiai fejlődésnek és az öntözésnek köszönhetően a hozam stabilizálódott. Görögdinnyéből 130-140 ezer, sárgából 12-15 ezer tonnára számítanak, amellyel a hazai ellátás tökéletesen biztosított – mondta Mártonffy Béla.
Az elnök bizakodóan szólt arról is, hogy megnőtt az érdeklődés és a kereslet a magyar dinnyék iránt a cseh, a német, a lengyel, valamint a balti piacon is. A magyar dinnye legfőbb versenytársa az olasz, spanyol és a görögországi dinnye. A megnövekedett szállítmányozási költségek miatt kevésbé éri meg nagy távolságokra fuvarozni, így visszaszerezhetővé váltak az elvesztett exportpiacok. Ezt segítheti még a Spanyolországban, az Olaszországban és Görögországban tapasztalható mintegy húszszázalékos termeléscsökkenés és az ukrán termelés háború miatti kiesése is – közölte.
Mártonffy Béla kifejtette: a hazai átlagfogyasztás évi tíz kilogramm. Az áruházláncok leginkább a kisebb, öt-nyolc kilogramm közti terményeket keresik; a minidinnye piaca a következő években komoly növekedés előtt áll.
Hangsúlyozta, az áruházláncokkal történő egyeztetések miatt szükség van a szervezettség növelésére; a tavaszi országgyűlési ciklusban komolyan át szeretnék alakítani a termelői értékesítő szervezeteket (tész), mert azok jelenleg – tévesen – elsősorban kereskedelmi funkciót töltenek be.