Idén az első félévben 9133 új lakás épült, 6,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
– Vélhetően húszezer új lakást adhatnak át az idei év teljes egészében, ami akár a 2021-es szintnél is magasabb lehet – nyilatkozta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Jelezte:
A legfrissebb kormányzati bejelentések szerint két évvel meghosszabbították azt a 2022 év végén lejáró határidőt, ami alapján az eddig építési engedélyt szerzett ingatlanokat 2026 végéig lehet ötszázalékos áfakulccsal értékesíteni. A beruházó, az építkezést álló családoknak és vásárlóknak a meghosszabbított határidő azt is jelentheti, hogy 2025–2026-ban még több lakás épülhet kedvezményes áfakulccsal.
A szakértő az új lakások piacát jellemző trendekről azt mondta: 2022 első hét hónapjában harmadával csökkent a kereslet éves összevetésben. Ennek egyik fő oka, hogy mérséklődött a kínálat, különösen Budapesten, ahol harminc százalékkal esett vissza. Balogh László szerint bár az árak magasak, részben az alapanyagok árának emelkedése miatt, de a piacon elérhető új lakások minden bizonnyal gyorsan elkelnek.
– Részben azért, mert július 1-e után már csak közel nulla energiaigényű lakóingatlanokat lehet átadni. Ezeknek a rezsije is alacsonyabb, ami a várható energiaárak mellett különösen vonzóvá teszi az új lakásokat. Sőt, könnyen előfordulhat, hogy a mérsékeltebb fenntartási költségek miatt még magasabb árakon is kifizetődő lesz az újlakás-vásárlás – tette hozzá. A következő időszakban várhatóan kevesebb újlakás-projekt indul elsősorban a gazdasági bizonytalanságok, a megugró infláció, az alapanyag-ellátásban jelentkező problémák miatt.
Az Ingatlan.com adatai szerint július közepén országszerte összesen közel 8400 eladó új lakás és ház szerepelt a kínálatban. Ezeknek a 32 százaléka található Budapesten, 16 százalékuk pedig a megyeszékhelyeken.