Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air ellen

Az elmúlt időszakban megnövekedett a légitársaság ellen a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma.

Magyar Nemzet
2022. 08. 22. 11:50
null
Debrecen, 2021. június 7. Felszálláskor emelkedik a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt. magyarországi székhelyû diszkont légitársaság Eindhovenbe tartó repülõjárata, 62 utassal a fedélzetén, június 5-én a Debrecen nemzetközi repülõtérrõl (Debrecen International Airport). A pandémia járvány miatt elrendelt utazási tilalom után megnyitott a debreceni repülõtér, amely 2001 óta a nemzetközi utazóközönség elõtt is nyitott. A légikikötõ elsõ járatát Eindhovenbe indította és a továbbiakban gépek szállnak majd fel Londonba, Párizsba, Tel Avivba és Larnakára. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Oláh Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air ellen, mivel az elmúlt időszakban megnövekedett a diszkont légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott – közölte az Igazságügyi Minisztérium.

 

A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén, nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak, nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat, valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.

 

Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a magyar fogyasztók és magyar családok jogainak védelme érdekében.

Az eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása, hiszen a jogszabályokat valamennyi vállalkozásnak be kell tartani – írják.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Oláh Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.