Pára- és szagelszívókat tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete

A legtöbb konyha ma már elképzelhetetlen pára- és szagelszívó nélkül. Aki még soha nem használt hasonló berendezést, és éppen most kezdi beüzemelni, az érzékeli csak igazán a különbséget: mennyivel kellemesebb művelet főzőcskézni a korábbi rendszeres, erős ételszagok és a különböző felületeken kicsapódó gyöngyöző pára nélkül. Továbbá az sem mellékes, hogy nem kell órákig szellőztetni, ezáltal hűteni a lakást az olyan energiaínséges időkben, amilyen előtt éppen állunk.

Horváth Éva
2022. 09. 30. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A márkahűség becsülendő, viszont jellemzően inkább a gyártók számára hasznos. Vásárlóként jobb, ha nem bízunk vakon egy-egy márka minden termékében, csak mert rajta van az a bizonyos logó. Mindössze egy példa a tesztből: a Miele pultba süllyeszthető elszívója siralmasan szerepelt a fő funkcióiban. Javára legyen mondva, hogy a semmit viszont legalább szép csendben végzi. Mindezért 890 ezer forintot fizethetünk – foglalja össze a TVE tesztje. Majd rögtön hozzá is teszik: „Valljuk be, nem ezt vártuk volna ettől a márkától, ennyi pénzért.” Természetesen van alapja a pozitív feltételezéseinknek, hiszen ugyanez a gyártó remekül teljesítő termékkel is rendelkezik, mint amilyen ugyanebben a kategóriában a Miele egy másik elszívója, 207 ezer forintos átlagárért.

Továbbra is igaz: nem feltétlenül a drágább a jobb. Ha jót akarunk magunknak és a pénztárcánknak, érdemes nem csak a reklámoknak hinni és a több száz éves múltú márkákba vetett hitünkre számítani. Alaposan utána kell nézni a termékek valós képességeinek független, fogyasztóvédelmi érdekeket szem előtt tartó tesztek segítségével. Erre ma már van lehetőség, érdemes élni vele.

A teljes, a pára- és szagelszívókról készített termékteszt előfizetéssel megtekinthető a Tudatos Vásárlók Egyesülete tesztoldalán.

Bortókép: Illusztráció (Forrás: Canva)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.