Az energiaárakkal és a szankciókkal kapcsolatban olyan konkrét idézeteket is említett az államtitkár, mint például azt, hogy „nehéz ez, de meg kell csinálni” vagy hogy „küldjük a rezsiszámlákat Moszkvába”. Megjegyezte:
most lehet, hogy a brüsszeli elit nem érzi a szankciók következményeit, de az emberek döntő többsége érzi.
Dömötör Csaba hozzátette: minél lekezelőbbek a bürokraták, annál fontosabb, hogy mi viszont meghallgassuk az emberek véleményét. Hangsúlyozta: minden európai ország megfizeti most a szankciós felárat, nálunk nagyobb és gazdagabb országok is, és nincs ember Európában, aki a saját életében ne érezné ennek terheit.
„Hát csoda-e ezek után, hogy mindenki dühös?” – vetette fel, majd úgy folytatta:
mi is azok vagyunk, de a dühünket most cselekvéssé kell alakítani: a szankciós politika befuccsolt, ezért meg kell változtatni, ezt szolgálja a mostani nemzeti konzultáció.
Azt gondoljuk, hogy ha elegen állunk ki az igazunk mellett, akkor annak lesz következménye – mondta az államtitkár, aki szerint ebben nemcsak a konzultációnak van szerepe, hanem a más országokban megrendezett választásoknak is. Példaként említette az olaszországi választásokat, amelynek
eredményeiben nagyban benne van az, hogy nekik is voltak hasonló vitáik Brüsszellel más ügyekben is.
A szankciókról szólva rámutatott: vannak, amelyeket elfogadtak, ilyen például a ránk nem vonatkozó olajszankció, és vannak, amelyeket belengettek, ilyen például a gázszankció. Dömötör Csaba szerint itt nagyon résen kell lenni, már csak azért is, mert az elmúlt napok történései alapján most már nemcsak az ár a probléma, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában.
Gondolok itt az Északi Áramlatnál történt robbantásra
– jegyezte meg.