Nem a legnagyobb a legdrágább az ingatlanpiacon

Az idén eladott legdrágább ingatlanért 2,3 milliárd forintot fizettek ki, a kúria a Fejér megyei Óbarokon található.

M. Orbán András
2022. 12. 26. 8:30
Fotó: Csaba E Kerekes
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bérleti díja is a szobaárak és a teljes lakás árai között mozog, a bérlői körnek kompromisszumot jelent a nyolcvanezer forint körüli díj, szemben egy teljes lakáséval, ami Budapesten már a kétszázezer forintot is közelítheti. (A lélektani, százezer forintos határ közelében jellemzően Soroksáron találni kiadó házakat, lakásokat.)

A ténylegesen legolcsóbb ingatlan nem egészen félmillió forint, egy negyven négyzetméteres mélykúti ház, ami egy ötszázötven négyzetméteres telken áll.

Igen erős kompromisszumokkal nevezhető lakhatónak, a közműveket be kell vezetni, és néhány ablaka be van deszkázva – mondta el Balogh László.
Ami a piac egészét illeti, változatos képet mutatott a 2022-es év, teljes ellentéte volt a 2020-asnak, a járvány első esztendejének. Az idei év elején pörgött a piac, és csak a vége mutat visszaesést. A rezsiszabályok változása és az emelkedő kamatok miatt – logikától teljesen függetlenül – nem a kistelepüléseken lévő többgenerációs házakat a legnehezebb eladni, hanem a nagy alapterületű, kedvezőtlen energetikai besorolásúa­kat, illetve a nagy értékűeket. Utóbbi kapcsán Balogh László megjegyezte: a villákat, épületegyütteseket inkább üzleti, kevésbé lakossági célra hasznosítják, ám hitelt ezek megvásárlásához is igényelnek a vevők. A kisebb házakat, lakásokat most is keresik, egy garzon továbbra is jó befektetésnek bizonyul.

 

Borítókép: Egy fejér megyei kúriáért 2,3 milliárd forintot fizetett ki a vevő (Forrás: Ingatlan.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.