A bankszövetség elnöke szerint elkerülhető a recesszió

Az elmúlt hetekben érdemben javultak a növekedési kilátások globálisan és Magyarországon is – mondta Jelasity Radován.

Magyar Nemzet
Forrás: Világgazdaság2023. 01. 23. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az Erste Bank elemzői az idei évre 0,2 százalékos éves átlagos GDP-növekedést várnak, de ez a mutató 2024-ben már 4,2 százalékos lehet. Az ezt követő időszakban 3–4 százalék közötti ütemben nőhet a hazai gazdaság éves szinten a várakozásunk szerint, vagyis a potenciális szint körüli ütemben bővülhet középtávon a gazdaság – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Jelasity Radován. A Magyar Bankszövetség elnöke, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója jelezte: az elmúlt hetekben érdemben javultak a növekedési kilátások globálisan és Magyarországon is. 

Ami a külső környezetet illeti, a bizonytalanságok nem tűntek el, de a mostani jelek szerint az európai gazdaságokat nem „üti meg” annyira az energiaválság, és az idén sikerülhet elkerülni a recessziót.

Jelasity Radován szólt arról is, hogy a 2023-as éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzésük 18,5 százalék, és még 2024-ben is éves átlagban az öt százalékot közelítheti a mutató. 

– Egyelőre magas szinten látszik tetőzni az áremelkedés üteme, és az infláció látványosabb mérséklődése az idei második fél évben indulhat meg – tette hozzá. 

A szövetség elnöke a többi között elmondta azt is, hogy bár csökken a bankadó mértéke, a pénzintézetek befizetése növekedni fog az idén is az adóalap emelkedése miatt. Szerinte a magyar bankrendszer megőrizte a belé vetett társadalmi bizalmat és tőkehelyzetét, ami az ország gazdasági stabilitásának az egyik alapja, ugyanakkor ma csak a lassuló hitelezés és a növekvő kiadások látszanak biztosan. 

 

A teljes cikk itt olvasható: https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/01/javult-a-helyzet-elkerulhetjuk-a-recessziot-a-bankszovetseg-elnoke-szerint

 

Borítókép: Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója (Fotó: Világgazdaság/Móricz-Sabján Simon)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.