Az MVM Edison startup versenye 2016 óta ugródeszka az innovatív – elsősorban energetikai – ötletek és vállalkozásoknak. Mint mindig, most is valós problémákra megoldást kínáló, piacképes ötleteket vártak a döntéshozók. A jövő energetikai megoldásai mellett az alábbi kategóriákban lehetett nevezni: jövő otthona, jövő városai, digitális infrastruktúra, ügyféloldali fizetési megoldások, vásárlói tapasztalatok és termékinnovációs megoldások.

A versenyre olyan ötleteket lehetett benyújtani, amelyek még kezdeti (ötlet), illetve már érettebb (scale up) szakaszban járnak. Az idén beérkezett több mint száz hazai és nemzetközi pályázat közül a szakmai zsűri hat ötlet és két scale up fázisú csapatot juttatott a döntőbe. A május 10-én megrendezett döntőt (Demo Day) egy két hónapos intenzív inkubációs program előzte meg, ahol felkészítették a csapatokat a megméretésre, illetve jól hasznosítható tudást kaptak vállalkozásuk elindításához és fejlesztéséhez is. Az elmúlt évektől eltérően idén élőben tartották az eseményt, amelyet a nézők online követhettek végig.
A számtalan jó ötlet közül a ChillWell megoldása került ki győztesen: egy olyan passzív klímarendszert álmodtak meg, amely képes energiahatékony léghűtésre, a hagyományos klímák fogyasztásának akár tizedét használva.
A második helyen a Metrinergy végzett, amelynek költségoptimalizáló ötlete segíteni fog a vállalkozásoknak, hogy az emelkedő energiaárak mellett is fenntarthatóan és profitábilisan működhessenek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Beeco állhatott fel, akik egy olyan ökocentrikus platform megalkotását álmodták meg, amely összeköti az ökotudatos felhasználókat a fenntarthatóságért küzdő cégekkel a zöldebb jövő érdekében. A scale up fázis díjazottja a BitBűvész KKT. lett, akik innovatív SmartDoc megoldásukkal megkönnyítik és felgyorsítják a hivatalos dokumentumok kitöltését, miközben biztonságossá is teszik a folyamatot.

A kategórianyertesek három-, a további dobogósok pedig két-, illetve egymillió forint értékű támogatást kaptak. A díjazottak esélyessé váltak az MVM Smart Future Lab Zrt. legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetésére is.