Szijjártó Péter: Egyértelmű célkitűzésünk, hogy a magyar gazdaságot növekedési pályán tartsuk

A külgazdasági és külügyminiszter szerint rendkívüli erőt ad, hogy a mezőgazdaság a hazai fogyasztás dupláját képes kitermelni.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 05. 18. 19:32
SZIJJÁRTÓ Péter
Nagyhegyes, 2023. május 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nagyhegyesi Takarmány Kft. új gyártósorának átadásán Nagyhegyesen 2023. május 18-án. A fejlesztést az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva harminc új munkahely létrehozásához. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter beszélt arról is, hogy az elmúlt három évben, korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság. És – mint mondta – az ukrajnai háború árát egész Európa fizeti, minél közelebb fekszik egy ország a konfliktushoz, annál inkább.

Majd kiemelte, hogy a magyar gazdaság a rendkívül nehéz körülmények ellenére is rekordokat tudott elérni tavaly, ugyanis megdőlt a beruházások, a foglalkoztatás és az export csúcsa is. Szavai szerint erre a sikerreceptet a beruházások jelentik, mivel a beruházások teremtenek munkahelyeket, s a munkából lesz megélhetés és gazdasági teljesítmény. − A mostani, nehéz körülmények mellett is egyértelmű célkitűzésünk és elvárásunk magunkkal szemben, hogy a magyar gazdaságot így is növekedési pályán tudjuk tartani − összegzett.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nagyhegyesi Takarmány Kft. új gyártósorának átadásán Nagyhegyesen 2023. május 18-án. A fejlesztést az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva harminc új munkahely létrehozásához (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.