Hogyan illeszkedik ez a pályázat a Neumann János Programba, amelyet az innovációval kapcsolatos stratégiai intézkedéscsomagként jelentett be nemrég a Kulturális és Innovációs Minisztérium?
A Kormány célul tűzte ki, hogy Magyarország 2030-ra a világ legjobb 25, illetve Európa legjobb 10 innovátor országa közé kerüljön. Az ehhez vezető útról szól a Neumann János Program. El kell érnünk, hogy a kutatói és a piaci szféra minden lehetséges módon együttműködjön az értékteremtésben, mert a hazai tudományos eredmények így hajthatnak mérhető gazdasági és társadalmi hasznot, ez tudja előrevinni a magyar gazdaságot. Ennek egyik kiemelt eszköze a Fókuszterületi innovációs projektek támogatására meghirdetett pályázat, amely a vállalkozások, köztük kiemelten a kkv-k, valamint a velük együttműködő egyetemek, kutatóintézetek számára érhető el.
Az új pályázati konstrukcióval mennyire sikerült mozgósítani ezt a pályázói réteget?
Azt látjuk, hogy a piac részéről hatalmas az igény az átlátható, világos szakmai és árbevétel-elvárásokat is magában foglaló innovációs támogatásokra. A felhívást gondos előkészítés és társadalmi egyeztetés után, minden érdekelt szereplő véleményét kikérve és figyelembe véve hirdettük meg szeptember 21-én. A vállalt ütemezésnek megfelelően szeptember 28-án megnyílt az az elektronikus felület is, amelyen a pályázók október 5-ig nyújthatták be a projektjavaslatukat szakmai véleményezésre. A várakozásaink teljes mértékben beigazolódtak: egy hét alatt több mint 123 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, ami a rendelkezésre álló 35 milliárdos keretösszeghez képest több mint 3,5-szeres túljelentkezést jelent. Azt gondolom, ezzel az eredménnyel mindannyian elégedettek lehetünk. Örvendetes, hogy a beadott projektek több mint felében szerepelnek egyetemek vagy kutatóintézeti partnerek, ami jól visszaigazolja a stratégiai törekvéseinket.
A beadás kizárólag elektronikus pályázói felületen zajlott. Hogyan kezelte a rendszer ezt a kiemelkedő érdeklődést?
Számítottunk arra, hogy többszörös lesz a túljelentkezés, és erre mind technikailag, mind emberi erőforrásokkal fel is készültünk. A szakmai vélemény iránti kérelmek beadásának első napján, amint az az ilyen első napokon lenni szokott, kiugró volt a forgalom, de a rendszer zökkenőmentesen kezelte az egyidejűleg nagy számban érkező regisztrációt és a pályázati anyagok tömeges feltöltését.