Mutatjuk az árfigyelő rendszer eddigi eredményeit, ezek az áruk lettek olcsóbbak

Az élelmiszerárak alakulása alátámasztja a kormány határozott elképzelését, miszerint az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet.

Magyar Nemzet
2023. 07. 28. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még egy hónap sem telt el, de már hozott eredményeket az online árfigyelő rendszer. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal július 1-jén indította el az összehasonlító adatbázist. Az árfigyelő célja, hogy az egyes élelmiszeripari termékek napi eladási árának megjelenítésével segítse a fogyasztói döntéseket, és a piaci verseny fokozásán keresztül lejjebb szorítsa az árakat, ezzel is hozzájárulva a szankciós infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez.

A tárca jelezte: az adatok már kezdetben is az árfigyelő hatékonyságáról tanúskodtak, a rendszer elindulását követően az érintett áruházláncok számos termék esetében határozottan csökkentették áraikat. 

Ezt a hétről hétre szolgáltatott napi áradatok rendre megerősítik. Az elmúlt egy hétben az online platformra kötelezően szolgáltatandó 62 termékkategóriából 32 termékkategóriában mérséklődtek tovább az átlagárak: leginkább a paradicsom, a narancs, a kígyóuborka és az alma árai csökkentek. Július 1. és július 26. között 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. A 62 termékcsoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 7,4 százalékkal mérséklődtek, amelynek közel 0,7 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve két százalékpont körüli élelmiszer-inflációt csökkentő hatása lehet a statisztikai hivatal fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

Az árfigyelő elindulása óta legnagyobb mértékben, közel 14 százalékkal mérséklődtek a zöldségárak, ezen belül több zöldség (zöldpaprika, étkezési újburgonya, paradicsom, fokhagyma) ára húsz százalékot meghaladó mértékben. A gyümölcsök átlagosan 8,3 százalékkal lettek olcsóbbak, de például az alma ára több mint húsz százalékkal mérséklődött. A margarin és spagetti ára 12-13, a sertészsír, kenyerek és a tojás pedig átlagosan nyolc-kilenc százalékkal kerül kevesebbe, mint a hónap elején. A húsok közül legnagyobb mértékben a pulykamell ára csökkent, közel tíz százalékkal. 

A minisztérium kitért arra, hogy az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított kötelező akciózás is támogatta. Az online platform népszerűségének bizonyítéka, hogy alig egy hónap alatt 684 ezer látogatója volt, és összesen közel 47 millió letöltés történt az oldalon. A szabadszavas keresések száma megközelíti a 264 ezret, amelyek során a látogatók leggyakrabban a tej, csirkemell, sajt, vaj és tojás szavakra kerestek.

– Az árfigyelőt létrehozó munkacsoport tagjai továbbra is dolgoznak azon, hogy újabb, felhasználóbarát fejlesztésekkel egészítsék ki a rendszert. A cél, hogy a szankciós infláció leszorítása és a családok megvédése érdekében tovább fokozódjon a piaci verseny és a vásárlók minél komplexebb segítséget kapjanak a legkedvezőbb ajánlatok kiválasztásában. Az élelmiszerárak alakulása alátámasztja a kormány határozott elképzelését, miszerint az
infláció már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet az intézkedéseknek köszönhetően – közölte a minisztérium.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.