– A magyar gazdaság motorját jelenthetik azok a családi vállalkozások, melyekben van növekedési potenciál – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Szegeden. Lázár János a Goodwill Pharma Nyrt. gyógyszeripari vállalkozás fejlesztéseit bemutatórendezvényen jelezte: ezért döntött úgy a kormány, hogy az európai uniós és a hazai források jelentős részét arra igyekszik felhasználni most és a közeljövőben, hogy támogassa a növekedésre képes, exportorientált, a kutatás-fejlesztésben is aktív magyar tulajdonban lévő vállalkozásokat. Az ország különböző pontjaira települő high-tech autóipari vállalkozások mellett a politikus az élelmiszer- illetve a gyógyszeripart említette, melyek jelentős fejlődést hozhatnak Pécs, Szeged és Debrecen környékének.
– Szegeden megvannak a feltételei mind az élelmiszer-, mind a gyógyszeripari fejlesztésnek. A város kitörési pontja lehet, hogy a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) meglévő tudás üzleti eredménnyé válik. Ennek megvalósítására eddig kevesen voltak készek és képesek – fogalmazott a miniszter a távirati iroda tudósítása szerint. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány kész minden támogatást megadni, hogy az alapítványi fenntartásban működő SZTE és a régió gazdasági szereplői a korábbiaknál sokkal hatékonyabban kapcsolódjanak össze.
– A kormány különösen fontosnak tartja, hogy Szeged számára is megtalálja Magyarországon a gazdaság világában a helyet. Ez lehet multinacionális ipari nagytőke beruházása, de lehet regionális élelmiszeripari vagy egyetemi bázisra alapuló fejlesztés is, mely a városnak lehetőséget biztosít a növekedésre – jelentette ki Lázár János.
Kiemelte: a kormány a politika széljárásától függetlenül kész támogatást nyújtani az olyan településeknek, ahol megvannak a növekedés feltételei. Az ország déli részében csak kiemelt kormányzati támogatás mellett lehet megvalósítani a szükséges fejlesztéseket, mert az ipari szektor önmagában nem elég tőkeerős ahhoz, hogy nemzetközi versenyképességre tegyen szert.
Lázár János szerint az életmódhoz kapcsolódó iparágakban a magyar tudásnak, innovációnak van helye. A társadalomnak és a gazdaságnak óriási érdeke fűződik ahhoz, hogy minél nagyobb hangsúly essen a prevencióra.