– Egy új hidegháború küszöbén címmel született egy könyv, amelynek Fűrész Gáborral ön a társszerzője. Rengeteget nyilatkozik, tévében, rádióban és újságokban. Mi adta az inspirációt, hogy egy könyvet is írjanak?
– Ahogyan sokakat, minket is jó ideje foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen hajtóerők állnak a napjainkban zajló, egyre fokozódó geopolitikai zűrzavar hátterében. A folyamatok ráadásul a szűk értelemben vett kutatási területemre is markáns befolyással vannak, hiszen ma a gazdaságpolitika és az energiapiaci események aligha értelmezhetők a katonai feszültségektől és a világgazdaságban zajló blokkosodástól függetlenül. Az elmúlt másfél évben Gáborral közösen végzett kutatómunka eredményei koherens magyarázatot kínálnak a körülöttünk zajló eseményekre, ezért úgy ítéltük meg, hogy azokat talán mások is érdekesnek találhatják.
– Úgy fogalmaznak, hogy az orosz–ukrán háborúval beléptünk a zűrzavarok korába. A korábbi évtizedek stabilitását biztosító nyugati hegemónia repedezik, egykoron megingathatatlannak tűnő mítoszok dőltek össze. Milyen mítoszokra gondolnak, és hogyan, illetve mitől dőltek össze?
– A könyvet három megdőlt mítosz köré szerveztük. Az első: Amerika – és tágabb értelemben a Nyugat – hegemóniájának mítosza. A kutatási eredmények alapján a gazdasági és geopolitikai feszültségek gyakoriságának növekedése visszavezethető az Egyesült Államok és az Európai Unió pozíciójának gyengülésére, valamint az aspiráns országok, elsősorban Kína emelkedésére. Az elmúlt másfél év tanulsága, hogy az Európai Unió a meglévő súlyának megfelelő mértékben sem képes érvényesíteni saját érdekeit, ami a közösség irányítási válságával és az Európai Egyesült Államok hamis illúzióját kergető föderalista törekvésekkel magyarázható – ez a második mítosz. A széles körben tapasztalható, általános kiábrándultságot és útkeresést pedig az okozza, hogy az univerzális recepteket és a történelem végét ígérő nyugati ideológiák megbuktak, a helyükön pedig gondolati vákuum keletkezett. A könyvben tárgyalt mítoszok valójában évek óta repedeznek, de a kegyelemdöfést az orosz–ukrán háború kirobbanása és az azóta eltelt időszak adta.
Forrás: Facebook/Hortay Olivér
– A mostani kilátások alapján több forgatókönyv is felvázolható a jövőre nézve. Ezt önök is megtették, valamint azt is megállapították, hogy bármelyik is valósulna meg, az károkat okoz majd az Európai Uniónak. Olyan eshetőség nincs, hogy az európai közösség erősödjön? Mit kellene tenni, hogy ne süllyedjünk el?
– Ez három különálló kérdéskör. Az Európai Unió ellenérdekelt a fokozódó feszültségekben, mert egy új hidegháborúból kedvező esetben a győztes nagyhatalom perifériarégiójaként, kedvezőtlen esetben a vesztes blokk tagjaként jöhet ki, így mindenképpen rosszul jár. A közösség megerősödése ettől függetlenül nem zárható ki, de a folyamatok egyelőre az ellenkező irányba mutatnak, mert az unió irányítási válsága blokkolja az egyre súlyosabb egzisztenciális és versenyképességi problémák megoldását. A belső folyamatokat nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, de egy erős tagállamokon nyugvó, cselekvőképes irányítási rendszer, valamint egy pragmatikus gazdaság- és társadalompolitikai fordulat sokat segítene az ereszkedés megállításában.
– Az Európai Unió döntéshozói nem látják, hogy baj van? Sokszor úgy tűnik, hogy nem mindenki „játszik a hazai térfélen”.
– Nem hiszek azokban a magyarázatokban, amelyek az Európai Unió rossz döntéseit a vezetők ostobaságával magyarázzák. A brüsszeli korrupciós botrányok, a vakcinákkal kapcsolatos sms-ek, vagy az a tény, hogy az Európai Bizottság vezetése egy amerikai állampolgárt jelölt a versenyhatóságának élére, valóban erősen felvetik a külső befolyás gyanúját. Ezen felül, az európai elit és az állampolgárok elvárásai közti egyre szélesebb szakadék alighanem a központi irányítás demokráciadeficitével is magyarázható. Kellő kontroll hiányában nem meglepő, hogy a brüsszeli vezetőket elsősorban nem a polgárok érdekei, hanem egyéb szempontok vezérlik.
