Rendkívül ambiciózusnak értékelte a hároméves bérmegállapodást a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Perlusz László a karmelita kolostorban tartott eseményen azt mondta, a tavalyi szörnyű infláció után idén nagyon szerény növekedés várható, és két ilyen nehéz év után tudtak abban megállapodni, hogy jövőre 7 százalékkal növelik a garantált bérminimumot és 9 százalékkal a minimálbért. Ez utóbbinál 2026-ban 13, 2027-ben pedig 14 százalékos emelést vállaltak.

A bérmegállapodással kapcsolatban nemcsak a vállalkozásoknak, hanem a munkavállalóknak és a kormánynak is van házi feladata – emelte ki. Hiszen a munkaadóknak versenyképesebbnek és termelékenyebbnek kell lenniük és be kell hozniuk a legkorszerűbb technológiákat, alkalmazni a mesterséges intelligenciát, valamint elmenni a digitalizáció és a robotizáció irányába. Felhívta a figyelmet, hogy a kormánynak is sok feladata van:
amellett, hogy hozzájárul anyagilag a béremeléshez, olyan programok indítására is szükség van, mint például a hazai kis- és középvállalkozásoknak szánt Demján Sándor-program, a finanszírozást tekintve pedig fontos a Széchenyi-kártya-program folytatása.
Mindezek mellett a nagy vállalatokat sem szabad elfelejteni, olyan innovatív és befogadó gazdasági környezetet kell kialakítani, amelyben ezek a szép számok megvalósíthatóak – fogalmazott Perlusz László.
Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke közölte, amennyiben
- a makrogazdasági környezet,
- a GDP
- vagy a bérek átlagos mértékének alakulása
változik, akkor ezt a megállapodást újratárgyalják, és elvégzik a szükséges korrekciókat.
Hozzátette, a tárgyalások idén kifejezetten nehezített terepen zajlottak a mostani makrogazdasági környezet és a szomszédban zajló háborús konfliktus miatt, ami komoly hatást gyakorol mind a gazdaság helyzetére, mind a munkavállalók életkörülményeire és megélhetésére. A munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek pedig ilyen körülmények között kellett egy több évre szóló bérmegállapodásról egyeztetniük, megállapodniuk.