Komoly körképet készített a Haon arról, hogy miképpen viszonyulnak a debreceniek az önkiszolgáló kasszákhoz, amelyről videót is készítettek. A vélemények természetesen Hajdú-Biharban is megoszlanak, és feltehetően ez országszerte is így van.
Elszabadult a pokol a kommentszekcióban, ezt gondolják a magyarok valójában az önkiszolgáló kasszákról + videó
Nem sikerült megtalálni az arany középutat.
A helyszínen a portálnak több vásárló is nyilatkozott, van, aki örül, hogy nem kell a morcos pénztárossal szemezni, míg más azzal érvelt, hogy bonyolultabb a fizetés. A feketeleves a cikk megjelenése után, a közösségi oldalakon jött, ahol már nem csak a vármegyeiek írták le a véleményüket. Természetesen országszerte is mindenki mást és mást gondol, de a kommentszekcióban elég komolyan elszabadultak az indulatok. Ebből is szemezgetett a portál.
További Gazdaság híreink
Én csak arra vagyok kíváncsi, mikor hívják be a vevőket árut feltölteni, hogy aztán az automata kasszánál már pénztárosként tudjanak dolgozni
– írta az egyik kommentelő, míg más arra panaszkodott, hogy nem jár kedvezmény azoknak, akik az új kasszák elé folyamodnak.
Majd, ha az önkiszolgáló kasszáknál kapunk legalább 3% kedvezményt, azért, mert ők megspórolják a pénztáros munkaerőt, akkor fogom használni. Addig kiállom a leghosszabb sort is
– fogalmazott valaki más felháborodottan. Volt még olyan hozzászóló, aki csak kedvezmény ellenében lenne használni az önkiszolgáló kasszákat. „Ha adnak a végösszegből 20%-ot akkor használni fogom” –summázott valaki más.
További Gazdaság híreink
Van, aki a közelébe sem megy olyan üzletnek, ahol ilyen kasszákat üzemeltetnek.
Én elvből nem megyek oda! Fizessék meg a pénztárosokat! Én nem kapok fizetést se a Tescótól, se a Lidltől, úgyhogy nem is dolgozok nekik!
Valaki más jelezte, nagyon szereti az önkiszolgáló kasszákat, mert a kiflik árán vásárolhatja meg a legjobb péksüteményeket.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFolytatódó globális atomreneszánsz 2025-ben
Az idén további országok jelenthetik be, hogy új atomerőművet terveznek.
Hatalmasat léphetnek előre a magyar vállalkozások
A magyar munkavállalók 75 százaléka kkv-knál dolgozik.
Mi várhat Kínára Donald Trump színre lépésével?
Úgy tűnik, hogy a két ország közti kereskedelmi konfliktus eszkalálódat a jövőben.
Már egymilliárd palackot váltott eddig vissza a Mohu
Volt olyan nap tavaly, amikor a visszaváltások száma átlépte a tízmilliót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A nagykövet, aki ellenünk hangolta Amerikát - videó
Brutális kiütés! Ájultra verte kihívóját a veretlen bokszvilágbajnok
Exkluzív! A Házasság első látásra Renije elárulta: Ezért tépte össze Gerinek írt levelét
Az ukránok készen állnak elfoglalni Magyarország helyét az EU-ban és a NATO-ban
Nagyon rossz hír jött Szoboszlairól: bekövetkezett, amitől féltünk
Korábbi amerikai nagykövet: Rogán szankciós listára helyezése szégyenletes + videó
Szokatlan helyről érkezett háborús figyelmeztetés Trumpnak
Spanyol Szuperkupa: Athletic Bilbao–FC Barcelona
Pressman hazaútja elé
„A Ferrari helyében már szerződést bontottam volna Hamiltonnal”
Megvan a kiskapu az új Ügyfélkapuhoz, nem kell hozzá okostelefon + videó
Az RTL új sorozata durván támadja a kormányt és a vidékieket
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFolytatódó globális atomreneszánsz 2025-ben
Az idén további országok jelenthetik be, hogy új atomerőművet terveznek.
Hatalmasat léphetnek előre a magyar vállalkozások
A magyar munkavállalók 75 százaléka kkv-knál dolgozik.
Mi várhat Kínára Donald Trump színre lépésével?
Úgy tűnik, hogy a két ország közti kereskedelmi konfliktus eszkalálódat a jövőben.
Már egymilliárd palackot váltott eddig vissza a Mohu
Volt olyan nap tavaly, amikor a visszaváltások száma átlépte a tízmilliót.