A Bankszövetség és a Kavosz Zrt. vállalásának köszönhetően a Széchenyi-kártya-program hiteleit még kedvezményesebb kondíciókkal vehetik igénybe a hazai kis- és középvállalkozások. A vállalati hitelezés beindítása kulcsfontosságú, ezért a folyamat gyorsítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a kondíciós listák módosítását soron kívül jóváhagyta, ennek eredményeként március 1-je helyett már a mai naptól fél százalékponttal csökkentett kamatozással érhetők el a Széchenyi-kártya hitelei – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A beruházási hitel jellegű kölcsönök kamata 3,5-ről három százalékra csökken, míg a Széchenyi-kártya folyószámlahitel, likviditási hitel és turisztikai hitel kamata azonos mértékű kamatcsökkentés után évi 4,5 százalékos kamat mellett válik elérhetővé.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár emlékeztetett: a 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor-program keretében a beruházási típusú Széchenyi-kártya termékek kamatszintjét a kormány már 2024 novemberében 5-ről 3,5 százalékra csökkentette. Az intézkedés bevezetésétől 2025. január végéig igényelt 4011 beruházási hitel darabszáma ötven százalékkal, az igényelt 119 milliárd forintnyi hitelösszeg pedig 43 százalékkal múlta felül a 2024. augusztus–októberi adatokat, míg a megelőző év azonos időszakához viszonyítva a darabszámban 24, az igényelt hitelösszegben pedig kilenc százalékot meghaladó növekedés figyelhető meg.
Az újabb kamatcsökkentéssel a hazai kkv-k a beruházáshoz és működéshez szükséges likviditási és forgóeszközhitel-igényüket is kedvezőbb finanszírozás mellett tudják biztosítani.
A kamatcsökkentésnek köszönhetően egy átlagos, százmillió forintos tízéves futamidejű beruházási hitel esetében a kölcsön törlesztési terhe 15 százalékkal csökkenhet.
A Demján Sándor-program indulását megelőző ötszázalékos kamatozású hitelhez képest pedig közel negyven százalékkal csökken a Széchenyi-kártya beruházási hiteleit igénylő vállalkozások finanszírozási terhe. A beruházási hitelek esetében további kedvezménytjelent, hogy az új igénylőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elengedi az első éves kezességvállalás díját.