Görög sziget, ahol akár Shakira, Tom Hanks vagy éppen Elon Musk is szembejöhet velünk

Míkonosz neve egyet jelent a hírességek nyaralóhelyével.

2025. 07. 19. 11:11
Míkonosz gazdasága szinte kizárólag a turizmusra épül Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míkonosz gazdasága szinte kizárólag a turizmusra épül. A görög statisztikai hivatal (Elstat) szerint 2024-ben a sziget repülőterén 1,61 millió utast regisztráltak, ebből több mint egymillióan nemzetközi járattal érkeztek, ezenkívül hajóval további 1,29 millió turista érkezett, 768 tengerjáró kikötése során – írta a Világgazdaság

Az idegenforgalomból származó bevétel elérte az 1,3 milliárd eurót, ami egy 90 négyzetkilométeres sziget esetében rendkívüli adatnak számít. 

A szálláshelyek kihasználtsága nyári csúcsszezonban rendre 95 százalék felett alakul, a luxusvilla- és jachtbérlések díja pedig gyakran eléri a napi tízezer eurót.

A görög GDP-nek mintegy 25 százaléka származik a turizmusból, és Míkonosz ennek a szektornak az egyik legerősebb szereplője.

Míkonosz neve egyet jelent a hírességek nyaralóhelyével. Az elmúlt években több alkalommal töltötte itt szabadságát Elon Musk, akit 2022-ben egy jachton kaptak lencsevégre a sziget partjainál. Shakira, Ariana Grande és Kim Kardashian mellett Leonardo DiCaprio, Tom Hanks is rendszeres vendég, míg Usher és David Guetta is a visszajárók közé tartozik.

A sportélet sztárjai közül Míkonosz a Paris Saint-Germain labdarúgóinak kedvelt célpontja:

A luxusturizmus élénkülése miatt a globális média is kiemelten követi a míkonoszi nyarat – különösen az Instagramon, ahol évente több millió bejegyzés készül a szigetről.

A sziget repülőtere 2024 nyarán több mint hétszázezer utast kezelt, a hajóforgalom pedig elérte a hatszázezres nagyságrendet. A sziget

csaknem 1500 szálláshellyel,
300 luxusvillával
és több mint 1000 vendéglátóhellyel
várja a turistákat. 

Az egy főre jutó átlagos költés 850 euró volt, de a luxuspiac vásárlói ennek sokszorosát hagyják itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.