Szankciók ide vagy oda, az orosz olaj így is megtalálja az útját Európába

Az Európai Unió 2022-től példátlan szankciós politikát vezetett be Oroszországgal szemben, válaszul az Ukrajna elleni orosz agresszióra. A középpontban az orosz fosszilis energiahordozók – különösen a kőolaj és az olajtermékek – importjának drasztikus visszaszorítása állt. Bár ezek hatására a közvetlen orosz olajimport az EU-ba jelentősen csökkent, azonban a piac rugalmassága és a közvetítő országok révén az orosz eredetű olaj közvetett módon továbbra is jelentős mennyiségben áramlik az EU-ba. Az alábbi elemzés bemutatja a szankciók történeti hátterét, a közvetlen olajimport változását, az új útvonalakat, illetve azokat a szereplőket, amelyeken keresztül továbbra is hatalmas mennyiségű orosz olaj érkezik az európai országokba.

Olajvezeték Forrás: AFP

Az EU Oroszországból származó olajimportjának a tilalom alá eső része kilencven százalék. A behozatali korlátozások és tilalmak hatása jelentős, tekintettel arra, hogy az ország olajexportjának mintegy fele az EU-ba irányult. Az embargó bevezetése előtt Oroszország volt az Európai Unió legnagyobb kőolaj- és olajtermék beszállítója: a teljes import 27 százalékát adta 2021-ben. A szankciók következtében az import drasztikusan visszaesett.

A vizsgált időszakban mért legnagyobb érték 2021 januárjában volt, amikor 11,44 millió tonnát importáltak az Európai Unióba. Ez az érték 2024 augusztusára 0,71 millió tonnára csökkent, vagyis körülbelül 93,8 százalékos volt a csökkenés.

Napjainkban a közvetlen import szinte kizárólag Magyarországra és Szlovákiára korlátozódik, azonban a Barátság kőolajvezeték leállása után ezen az útvonalon is bizonytalanná volt a behozatal.

 

Olajárplafon

Bár tilos orosz nyersolajat és kőolajterméket tengeren keresztül szállítani harmadik országokba, azonban az EU erre vonatkozóan bevezetett egy kivételt: ha az árukat az olajárplafonnal megegyező vagy az alatti áron vásárolják meg, akkor engedélyt kapnak. A következő értékek csak az Oroszországból importált, tengeren szállított kőolajra és ásványokból előállított olajra alkalmazandók. A jelenlegi árplafonok a következők:

• Nyersolaj hordónként 44,10 dollár.
• Nyersolajhoz képest diszkontáras kőolajtermékek esetén hordónként 45 dollár.
• A nyersolajhoz képest feláras kőolajtermékek esetén hordónként száz dollár.

Az EU vezetői úgy gondolták, hogy ez nagy bevételkiesést fog okozni az oroszoknak, azonban a következmények szembementek a várakozásokkal.

 

Átalakulóban az európai energiaimport

Az Európai Unió a 2022-es orosz–ukrán háború miatt elköteleződött amellett, hogy teljesen leváljon az orosz energiahordozókról, amelyet a REPowerEU tervbn igyekszik véghez vinni. Erről az EU vezetői állapodtak meg 2022 márciusában, a lényege, hogy az EU fokozatosan felszámolja a függőségét az orosz földgáz, kőolaj és szén importjától. A célok között szerepel:

• a beszerzési források diverzifikációja,
• a megújuló energia fejlesztésének  felgyorsítása,
• az európai gáz- és villamosenergia-hálózatok összekapcsoltságának javítása,
• a energiahatékonyság javítása.

Gyakran támadják hazánkat azzal, hogy továbbra is orosz energiahordozókat importálunk, azonban tévedés azt hinni, hogy csak Magyarország jár el hasonlóképp. Egy 2025. októberi elemzés szerint a következő a sorban Szlovákia, Franciaország, de még Hollandia és Belgium is, amely országok továbbra is több tízmillió euró értékben importálnak közvetlenül orosz energiahordozókat. Míg Magyarország és Szlovákia kőolajat és gázt vásárol a csővezetékeken keresztül, addig az utóbbi három ország cseppfolyósított földgázt (LNG). Mindemellett más nyersanyagok importja is továbbra is számottevő.

Bár az átállás már 2022-ben megkezdődött, és jelentősen csökkent egyes nyersanyagok és energiahordozók importja Oroszországból, azonban továbbra is jelentős. Mindemellett Oroszország energiaexportjának legnagyobb célországai között jelenleg is ott van az Európai Unió, amely a 2025. augusztusi adatok alapján a negyedik helyet töltötte be.

Az orosz energiahordozókról nem olyan könnyű megválni, mint ahogyan elsőre gondolták. A magyar kormány ezért eddig tudatosan mérlegelte a lehetőségeket, és döntött amellett, hogy továbbra is fenntartja a nagyobb mértékű orosz energiaimportot. Az ok egyértelmű: ár-érték arányban nem találnánk jelenleg jobb alternatívát. Továbbá a mostani geopolitika helyzet igazolja a stratégiai döntést, hiszen az iráni konfliktus következtében számos ország ellátása bizonytalanná vált. Viszont az orosz olaj nem tűnt el oly mértékben, ahogy azt a statisztikák mutatják, hanem inkább átalakult, és úgymond „átcímkézve” továbbra is importálják az uniós országok.

 

Az orosz olaj nem tűnt el, csak átalakult

A várakozásokkal ellentétben a szankciók bevezetése után Oroszország gyorsan átirányította az olajexportját Ázsia, illetve a Közel-Kelet irányába. A legfőbb célországok: Egyesült Arab Emírségek, India, Törökország, Szingapúr és Kína (illetve Hongkong). A fentebb említett országok az olajársapka felett is vásárolnak olajat, ráadásul olyan nagy mértékben, hogy az új partnerek képesek voltak helyettesíteni az EU által okozott bevételkiesést.

A kvótát a legnagyobb mértékben meghaladó olajmennyiséget elsősorban Indiába és Kínába szállítják. Az adatok szerint a legfőbb importőr országok közül Törökország áll a harmadik helyen, azt követi kisebb szereplőként Mianmar, az Egyesült Arab Emírségek, Dél-Korea, Brunei és végül Egyiptom.

Európába a 2025-ös év egyik legnagyobb dízelbeszállítója India volt, amely tavaly októberében körülbelül napi 362 ezer hordónyit exportált az EU-ba, ami az unió teljes dízelimportjának körülbelül húsz százalékát tette ki. Mivel India a kőolajának jelentős részét Oroszországból importálja, ezáltal számos vállalat abból az olajból állította elő az exportált dízelmennyiséget.

A másik ilyen kiemelt szereplő Törökország volt, amely szankciók után az orosz olajtermékek egyik legfőbb „legitimálójává” vált. Az EU ugyan megtiltotta az orosz finomított olajtermékek importját, azonban a szabályozás hiányosságai lehetővé tették, hogy követett úton mégis bejussanak az európai piacra. Egy részletes tanulmány szerint 2023 februárja és 2024 februárja között mintegy hárommilliárd euró értékben importáltak különböző olajtermékeket az EU-s országok, különösen olyan török kikötőkből, amelyek nem rendelkeznek ilyen mértékű olajfinomításhoz megfelelő kapacitással, így az onnan érkező üzemanyag döntő része külföldről – főként Oroszországból – származott. A folyamatnak a lényege az, hogy az orosz olajtermékeket keverték vagy újracímkézték, majd továbbértékesítették az EU-ba, ahol a legnagyobb importőr Görögország volt.

Hasonló esetek történtek Egyiptomban is, ahol az orosz olajat hajókon, más zászlók alatt, más cégeken keresztül továbbították az Európai Unióba. Ezt az úgynevezett ship-to-ship műveletekkel hajtották végre, ami annyit jelent, hogy két tankerhajó a tengeren egymás mellett állva átpumpálja az olajat az egyikből a másikba.

Ezen események hatására az Európai Unió tavaly júliusában jóváhagyta az egyik legszigorúbb, 18. szankciós csomagot, amelynek egyes részei kifejezetten a fentebb említett kiskapuk bezárása szolgálnak. Az intézkedés kimondja, hogy az idei év januárjától főszabály szerint már tilos olyan olajtermékek importja is, amelyeket harmadik országokban állítottak elő, de bizonyítottan orosz nyersolaj felhasználásával készültek.

A probléma ezzel csak az, hogy az olaj nem könnyen nyomon követhető termék. A finomítókban a különböző forrásból származó nyersolajokat gyakran keverik, így a végtermék eredete valójában követhetetlen. Az EU szabályozása nem ír elő szigorú dokumentációt, így az orosz olaj közvetett szerepe gyakorlatilag láthatatlan. Ezenkívül a vám- és kereskedelmi statisztikák csak a szállító országot tüntetik fel, nem a nyersolaj eredetét. Ez a helyzet jelentősen megnehezíti a szankciók érvényesítését, és továbbra is lehetővé teszi az orosz olaj közvetett beáramlását az EU-ba.

Mindemellett a jogilag „szürkezónás” vagy illegális gyakorlatok, mint az árnyékflotta-műveletek továbbra is kihívást jelentenek. Ez gyakorlatilag egy gyűjtőfogalom, ide tartozik a fentebb már kifejtett átszivattyúzás is. Ezen műveletek lényege, hogy gyakran a tankerek zászlót cserélnek, kikapcsolják a nyomkövetőket, valamint offshore cégek (a bejegyzése szerinti országtól eltérő helyen üzleti tevékenységet folytató vállalkozás) tulajdonában vannak, így lenyomozhatatlanná válik a szállított termék eredete.

Oroszország az olajársapka bevezetése óta folyamatosan törekszik az árnyékflottájának bővítésére, amellyel egyenesen arányosan tovább nőtt az ilyen módon szállított kőolaj aránya. Csak a Balti-tengeren 2024 áprilisában körülbelül 111,7 millió hordó nyersolajat szállítottak, amelyből mintegy 92,4 millió hordót Oroszország árnyékflottáján keresztül bonyolítottak le.

 

A valós kép jóval árnyaltabb, mint amit a statisztikai adatok mutatnak

Az Európai Unió 2022 után olyan szankciós rendszert vezetett be Oroszországgal szemben, amely történelmi léptékben is rendkívül szigorúnak számít. A cél az volt, hogy az orosz fosszilis energiahordozóktól való függést gyorsan és látványosan csökkentse. A statisztikák valóban ezt mutatják, azonban a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Az orosz olaj egyszerűen új útvonalakon, közvetítő országokon keresztül áramlik továbbra is Európába. India, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek és más államok hatalmas mennyiségű orosz nyersolajat vásárolnak, majd finomított termékként vagy „átcímkézve” értékesítik azt.

Mindez azt eredményezi, hogy az EU papíron levált az orosz olajról, a gyakorlatban azonban továbbra is jelentős mennyiségű energiahordozó kerül az európai piacra – csak drágábban, hosszabb útvonalakon és kevésbé átlátható módon.

Ezen információk alapján, illetve a mostani geopolitikai kihívásokból kifolyólag létfontosságú, hogy hazánk honnan, milyen mértékben és mennyiért importál fosszilis tüzelőanyagokat. A jelenlegi turbulens geopolitikai helyzetben elengedhetetlen az orosz olaj- és gázimport fenntartása, hiszen alternatívák híján most nincs ennél kedvezőbb megoldásunk. A cél természetesen továbbra is az, hogy kiépüljön hazánk energiafüggetlensége, amit fokozatos és tudatos kül- és energiapolitikai stratégiával kell megvalósítani.