Hozzátették: kötvényfinanszírozás mellett döntött a hitelnyújtó, a kölcsönt nem az afrikai projektcégnek nyújtja, hanem a Duna Aszfalt Zrt.-nek, amely így teljes körűen bevonásra került a kockázati körbe.
A projekt bukása esetén közvetlenül a cégcsoportnak kell helyt állnia a teljes finanszírozás visszafizetéséért, nem az adófizetőknek.
Azt is közölték, hogy a kötvény jegyzési kamata messze piac feletti (jelentős kockázati felárral), így a projekt nyereséget termel az állam és az adófizetők számára.
A társadalmi hatásairól hangsúlyozták, hogy
- az építési szakaszban 5000 embernek ad munkát,
- közvetve pedig 20-30 ezer ember megélhetését biztosítja, mérsékelve a migrációs nyomást.
- Emellett több, mint 1000 helyi lakos részesül mezőgazdasági, pénzügyi, balesetvédelmi oktatásban, amely az életminőségük javítását célozza.
A mérnöki bázisok szerintük tartósan a híd-, út- és határüzemeltetés központjai lesznek, könnyen lehet, hogy városokká fejlődnek a következő évtizedekben.
Ezért jelentette fel a tárca az Eximbankot
Pénteken a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közölte: megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen. A Szíjj László érdekeltségi körébe tartozó Duna Aszfalt afrikai projektjéhez kapcsolódó, 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozás kifogásolt ügyében közölték: a kötvényjegyzést az Eximbank belső jóváhagyási rendjével ellentétben nem az intézmény igazgatósága hagyta jóvá, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium, mint az Eximbank feletti tulajdonosi jogok gyakorlója vonta a döntést magához, és alapítói határozattal engedélyezte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!