A gazdaság gyors újraindítását segíti a gazdasági operatív törzs

Az elmúlt hét év gazdasági eredményei lehetővé tették, hogy az emberélet védelme mellett a gazdaság védelmében is gyorsan léphessen a kormány a járvány hazai megjelenését követően. A gyors gazdasági visszarendeződés érdekében megalakult a Gazdasági operatív törzs, amelynek feladata elsősorban az adminisztrációs terhek lebontása.

Nagy Kristóf
2020. 06. 24. 16:41
null
Fotók: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nemzetközi összevetésben is kiemelkedően eredményes volt a járvány elleni védekezés Magyarországon. A kormány álláspontja szerint az emberi élet megvédése az elsődleges, a védekezés ezen a területen eredményesnek bizonyult. Ezt követően pedig a gazdaság mielőbbi újraindítását helyeztük előtérbe. A járvány gazdasági hatásainak leküzdése érdekében további lépésekre van szükség, amelyhez a ma megalakult gazdasági operatív törzs nyújthat érdemi segítséget – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter a gazdasági operatív törzs ma délutáni alakuló ülését követően kiemelte: a testület feladata, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív akadályokat, szabályokat, amelyek megnehezítik a szereplők tevékenységét, a vállalkozások életét és hétköznapi működésüket.

Nem hátráltathat a bürokráciA

Az új operatív törzs négy fő területre koncentrál. Figyeli és ellenőrzi a kormányzati intézkedéseket, azok végrehajtását, véleményezi a tervezett lépéseket, ezekhez pedig javaslatokat fogalmaz meg. A testület feladata ezek mellett, hogy előmozdítsa a magyarországi beruházásokat, feloldja a befektetők jelzései alapján a fékező tényezőket. A negyedik terület pedig az uniós források kihelyezésével kapcsolatos adminisztrációs tehercsökkentés, amely nem érinti a forráselosztást.

Időben Lépett hazánk

Varga Mihály felidézte: a járvány hazai megjelenésével párhuzamosan idejében cselekedett, felállította az emberélet megóvása érdekében a járvány elleni védekezési alapot és a gazdaságvédelmi alapot. Utóbbi alapba 923 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 904 milliárd forintot már felhasznált a kormány a munkahelyek megóvására és a beruházások ösztönzésére. A gyors és hatékony intézkedésekre pedig az elmúlt hét év gazdasági növekedése, mint stabil alap adott lehetőséget.

Jobb helyzetben vagyunk, mint 2008-ban

– Visszaesést hoz a járvány, a kérdés ma az, milyen gyorsan tud visszaállni korábbi szintjére a gazdaság és a káros hatásokat milyen hatékonyan tudjuk tompítani. Áprilisban túlestünk a mélyponton, májusban pedig már elkezdődött a kilábalás a válságból. A következő időszakban pedig eldől, ez a kilábalás mennyire lesz gyors folyamat – hangsúlyozta Varga Mihály. A miniszter ugyanakkor bizakodó, mivel a háztartások vagyona nem esett vissza, ez pedig a fogyasztás növekedését vetíti előre. Felidézte: az első negyedévben a járvány ellenére kétszázalékos gazdasági növekedést tudott elérni Magyarország, amely uniós szinten kimagasló, a visegrádi országok közül pedig a legjobb eredmény.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint a gazdaságvédelmi akcióterv 3,7 százalékkal járul hozzá a növekedéshez. Jövőre így a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékos bővülését várja a kormány. Varga Mihály hozzátette, hogy az elmúlt évek eredményei a gyors visszarendeződést segítik. Ezzel szemben a 2008-as válság kirobbanásakor – az akkori baloldali kormány rossz intézkedései miatt – jóval szerényebb volt a növekedés, a családok adóssága pedig lényegesen magasabb volt, ráadásul a devizahitelek tették ki az eladósodottság több mint hatvan százalékát.

A gazdasági operatív törzs tagjai:

  • Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)
  • Magyar Turisztikai Ügynökség
  • Magyar Államkincstár
  • Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivagal
  • Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Non-profit Kft.
  • Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
  • Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • a fogyasztóvédelemért felelős vezetőség
  • NISZ Nemzeti Infokommunikásiós Szolgáltató Zrt.
  • Gazdasági Versenyhivatal
  • Közbeszerzési Hatóság
  • Magyar Nemzeti Bank pénzügyi fogyasztóvédelemért felelős területe
  • Varga Mihály korábban a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt először részletesen a Gazdasági operatív törzs felállításáról és a járvány következményeiről.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.