A magyarok szerint a gyógyszeripar lehet a legválságállóbb iparág

Munkatársunktól
2020. 06. 11. 12:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizakodóan tekintenek a magyarok a gazdaság koronavírus-járványt követő helyreállására: több mint harmaduk (35 százalék) szerint akár már 3-6 hónap alatt elérheti a hazai gazdaság a járványt megelőző teljesítményét, 39 százalékuk szerint pedig egy év alatt történik meg a felzárkózás. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából készített országos, reprezentatív közvélemény-kutatás eredményei alapján kevesebben vannak, akik 2 évre, vagy annál is későbbre teszik a gazdaság visszaállását (24 százalék), és mindössze 4 százalék gondolkodik annyira borúlátóan, hogy a korábbi teljesítményt már soha nem fogjuk elérni.

A kutatás feltérképezte, hogy a magyarok szerint melyek a leginkább válságálló iparágak, azaz melyik mennyire tudja megőrizni a teljesítményét a koronavírus-járvány időszakában is. Az eredmények alapján a válaszadók a gyógyszeripart gondolják a legstabilabbnak, háromnegyedük (73,4 százalékuk) szerint válságálló ez a szektor.

– A koronavírus-krízisben még inkább felértékelődött az innováció értékteremtő szerepe, a gyógyszeripar, ezen belül pedig a fejlesztésorientált gyógyszergyártók kiemelkedően stabil szereplők – vélekedik az AIPM igazgatója. Holchacker Péter ehhez kapcsolódóan elmondta: az innovatív gyógyszervállalatok a nehéz időszakban is a munkahelyek biztosításával, a munkaképesség fenntartásával erősítik a magyar gazdaságot, és hozzájárulnak az egészségügyi rendszer működtetéséhez, a magyar betegek gördülékeny gyógyszerellátásának biztosításához. A kutatás azt is megerősítette, hogy a szektor szerepe a védekezést követő időszakban is nélkülözhetetlen: a megkérdezettek 72,4 százaléka, azaz több mint kétharmada gondolja fontosnak a gyógyszeripart a koronavírus-járványt követően a gazdaság újraindításában.

A közvélemény-kutatás szerint a telekommunikációs és technológiai szektor került a második helyre, harmadik pedig az energetikai ipar lett. Összhangban a mindennapi tapasztalatokkal és a statisztikai adatokkal, a megkérdezettek a leginkább sérülékenynek az autóipart, a turizmust és az építőipart látják.

Az újraindulásnál az egészség és a munka a legfontosabb

Az egyes iparágak válságállóságának megítélésén kívül az AIPM kutatásában a válaszadók öt fokú skálán értékelték a krízishelyzettel, valamint a gazdaság újraindításával kapcsolatos különböző állításokat. Az eredmények alapján a megkérdezettek az emberek egészségét, munkaképességét (4,4), a magas képzettséget igénylő munkahelyek megtartását (3,9), valamint a stabil egészségipari szereplőket, így az innovatív gyógyszergyártókat is nélkülözhetetlennek gondolják a gazdaság újraindításához. A válaszadók többsége egyetért azzal (3,7), hogy a koronavírus-járványhoz hasonló helyzetek kezelése miatt a fejlesztésorientált gyógyszercégek magyarországi tevékenysége nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.