Átlagosan minden hatodik lakásügyletnél vették igénybe a vevők a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal friss Lakossági lakáshitelezés című összeállításából. Az elemzés szerint 2016 és 2019 első fél éve között az új lakások körében 42 százalékra, a használt lakások vásárlásánál 11 százalékra becsülhető a csok felhasználási aránya. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden második új otthont a csok segítségével vásároltak meg vagy építettek fel a családok, emellett nagyjából minden kilencedik használt lakás vételénél játszott szerepet a kedvezmény.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.