Az adókedvezmény nem vész el

Kilenc év alatt 84 milliárd forint maradt adókedvezmény formájában bizonyos fogyatékossággal, súlyos betegséggel élőknél. – Az adott esztendőre jutó összeg, ahogy az igénylők száma is, az évtized elején még alacsony volt, 2018-ban azonban már negyedmillió­nál is több érintett jutott kedvezményhez a személyi jövedelemadóból – mondta lapunknak az adóhivatal szóvivője. Kis Péter András részletesen beszélt arról, mi a teen­dője annak, aki szeretné érvényesíteni – akár visszamenőlegesen is – az őt megillető adókedvezményt, amelynek éves összege idén 96 600 forint.

Jakubász Tamás
2020. 01. 29. 5:55
Megéri az ügyintézéssel időben végezni Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Lényeges továbbá, hogy a kedvezmény visszamenőlegesen is érvényesíthető. Vagyis akik régebb óta szenvednek a jogszabályban felsorolt betegségek valamelyikében, és még nem kérték a kedvezményt, ezt az ötéves elévülési időn belül utólag is megtehetik. Ám csak akkor, ha a betegség már az elmúlt évben, években is fennállt, és ez szerepel az orvosi igazoláson vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozatban – ismertette a szabályokat a szóvivő. Hozzátette: a kedvezmény visszamenőleges igénybevétele az úgynevezett önellenőrzés keretei között történhet meg.

Kis Péter András végezetül arról beszélt, hogy az szja-rendszer több kedvezményt is ismer. Ilyen például az első házasokat megillető teherenyhítés, a kisgyermeket nevelő szülőknek járó családi kedvezmény, és – legújabban – a négy vagy több gyermekes anyák adómentessége is.

– Az adóelőleg-nyilatkozatokat érdemes mihamarabb leadni a munkáltatónál – mondta ezzel összefüggésben a szóvivő –, annak ugyanis, aki ezt ebben a hónapban megteszi, már a januári fizetése emelkedhet az adott kedvezmény összegével. A szóvivő megjegyezte: aki késlekedik, annak jövőre, az adóbevallás időszakában is lehetősége lesz rá, hogy érvényesítse a személyi és a többi kedvezményt, mégpedig úgy, hogy módosítja az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet.

Március idusára elkészül a NAV

Ebben az esztendőben is kiállít személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindenkinek, akiről kifizetői, munkáltatói adat áll a hatóság rendelkezésére. Munkavállalóknak, őstermelőknek, áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak is készül adózási dokumentum. A tervezeteket március 15-től érhetik el az adófizetők, mégpedig a NAV hivatalos oldalán (www.nav.gov.hu/szja/szja) és a kormányzati portálon (www.magyarorszag.hu).

A hivatal tegnap több fontos részletre is felhívta – elöljáróban – az érintettek figyelmét. Mindenekelőtt arra, hogy bizonyos egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást. Az érintetteknek készült adóhivatali tervezet a munkáltatóktól, a kifizetőktől származó adatokat tartalmazza majd. Az adófizetőknek meg kell nézniük a dokumentumot, majd ki kell egészíteniük az iratot a vállalkozói, őstermelői tevékenységgel összefüggő adataikkal.

A változtatást el kell menteni, ezután le is adható elektronikusan a bevallás a webes kitöltőfelületen. A hatóság rögzítette, hogy – bárkiről legyen is szó – a személyi jövedelemadó-bevallás benyújtási határideje egységesen május 20. A dátum az adófelajánlásoknál is irányadó: az adófizetők május 20-ig rendelkezhetnek szja-juk kétszer egy százalékáról, vagyis addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet és egy vallási közösséget vagy a Nemzeti tehetség programot.

Az egyházi felajánlásoknál jó tudni, hogy a tavaly tett rendelkező nyilatkozatok most is élnek. Az érintettek május 20-ig vonhatják vissza tavaly tett felajánlásukat vagy határozhatnak úgy, hogy a múlt esztendőben megjelölt helyett másik egyháznak küldik el adójuk egy százalékát. A határidőről, a változásokról, a teendőkről és az 1+1 százalékok felajánlásáról minden fontos információ megtalálható az adóhivatal honlapján.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.