Az MNB 0,75 százalékra csökkentette az alapkamatot

Magyar Nemzet
2020. 06. 23. 14:17
Az intézkedések gátat szabnak az árfolyam további jelentősebb gyengülésének Forrás: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a jegybanki döntést kommentálva azt mondta, hogy a kamatcsökkentés meglepetést jelent, mert az elmúlt években a jegybank nem az alapkamat módosításával, hanem egyéb, nem konvencionális eszközökkel alakította a monetáris feltételeket.

– Az időzítés szintén meglepetés. Arra ugyanis számítottunk eddig is, hogy az év során a jegybank a hozamgörbe rövid oldalát lejjebb szeretné szorítani. Azaz a rövid kamatokat a 0,9 százalékos szintről 0,5 százalék körüli tartományba mérsékelné. Erre azonban nem most, hanem a következő hetekben, hónapokban számítottunk – mondta. Németh Dávid szerint a mostani lazítás mögött feltehetően az állhat, hogy a jegybank lefelé módosítja a korábbi GDP-előrejelzését. A kamatcsökkentéssel pedig a járvány miatt visszaeső gazdaság élénkítését próbálja támogatni. Emellett szerepet játszhatott a döntésben az is, hogy az elmúlt hetekben a régiós jegybankok is csökkentették az alapkamat szintjét.

Németh Dávid hozzátette: a mostani döntés arra utal, hogy a jövőben nagyobb szerepet kaphat az alapkamat szintje a monetáris feltételek alakításában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.