Bevált megoldás: inkább délelőttönként vásárolnak az idősek

Nem volt osztatlan sikere a lakosság körében tavasszal a 65 év felettieket védő délelőtti idősávnak a boltokban, mert a közös felelősséggel járó vírusvédekezés logikus eszköze helyett sokan a személyes szabadságuk korlátozását látták benne. Most, hogy a kormány nem változtat a megszokott körülményeken, egyre többen önként alkalmazzák a korábbi módszereket.

2020. 09. 30. 6:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vámos György elmondta: a gyakorlatban korán reggel, a 8 órás iskola- és munkakezdés előtt erős a forgalom, amikor sokan betérnek friss pék­áruért, egy-egy napi termékért.

Az idősebbek a legkisebb kockázattal 9-10 óra körül tudnak az üzletekbe menni, mivel mindig a délelőtti órákban vásárolnak a legkevesebben.

– Az iskolaidő után, kora délutántól már újra egyre többen érkeznek a napi fogyasztási cikkekért, és vacsoraidőig már a zsúfoltság jellemző. A hétvége más: a pénteki nap második fele a legforgalmasabb, emellett szombat délelőtt is sokan mennek az áruházakba, piacokra – vázolta.

Az élelmiszerek beszerzéséhez többen már ösztönösen húznak maszkot, függetlenül attól, hol történik a vásárlás Fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország

Kitért rá, hogy visszaerősödött a pia­cok látogatottsága is, ám ott inkább reggelente, délelőttönként van tömeg, ezért egy másik kérdést is fontos tisztázni, ami a jelek szerint nem egyértelmű mindenkinek.

– Ha egy termelői vagy hagyományos piac valamilyen épületben, épületrészben, például csarnokban helyezkedik el, akkor ott

az üzletekhez hasonlóan szintén kötelező a maszkhasználat.

A nyitott részen, kültéren árusító őstermelők, kereskedők között elvileg nem előírás, de nagyon sokan mégis viselnek maszkot – mondta Vámos György.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.