Innovációs platformot hoztak létre a Pannon Egyetemen

Forrás: MTI2020. 02. 11. 20:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági, piaci igényeket és az egyetemben rejlő tudományos lehetőségeket összekapcsoló platform jött létre a veszprémi Pannon Egyetemen, amelynek célja a térség innovációjának előmozdítása – jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kedden.

Birkner Zoltán a platform alapító nyilatkozatának aláírása alkalmából szervezett rendezvényen elmondta, hogy a veszprémihez hasonló platform létrehozásáról november óta 5 vidéki és 11 budapesti egyetemen döntöttek.

Hangsúlyozta: a platformok lehetőséget teremtenek a szakpolitikai irányok megismerésére és a gazdasági, tudományos szereplők közötti szorosabb együttműködésre. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy az intézmény már évtizedek óta együttműködik a gazdasági szereplőkkel az innováció előmozdítása érdekében, a platform megjelenésével pedig még jelentősebb előrelépés történhet ezen a területen. Kiemelte: a vegyipar az informatika és az agrár-innováció területén várható a legtöbb együttműködés és a legjelentősebb fejlődés a térségben.

Csillag Zsolt, az egyetem kancellárja azt hangsúlyozta, hogy a gazdasági versenyképességhez az innováció lehet a kitörési pont. Mint mondta, az innovációnak kiemelt jelentősége van az egyetem jövőképében is, ehhez a megalakult platform a hatékony és eredményes együttműködés megteremtésével járulhat hozzá. Hat további vidéki helyszínen jön létre területi innovációs platform 2020. első félévében, a következő szerdán Gödöllőn.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.