Készülnek a hévízi szobakiadók az újranyitásra

A fürdővárosban a hagyományos hotelek mellett kiemelkedően sok magánszálláshely-kiadó van, akik bíznak az idei szezonban.

2021. 01. 21. 10:46
null
Cél, hogy bárki pihenhessen a fürdővárosban Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel négyszáz magánszálláshely, panzió, vendégház és apartman tulajdonosa várja Hévízen a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldását.

– Startra készek vagyunk, várjuk a tófürdő megnyitását, és készülünk a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukció támogatásával kapcsolatos adminisztratív teendők pontos teljesítésére, a program költségvetéséből elnyert, együttesen 761 millió forint támogatás elszámolására – jelezte lapunknak a Hévízi Szobakiadók Közösségének elnöke. Lajkó Ferenc emlékeztetett: a fürdővárosban a hagyományos hotelek mellett kiemelkedően sok privát szálláshelykiadó van, akik bíznak az idei szezonban.

Cél, hogy a vendégek újra zavartalanul, színvonalas szolgáltatások mellett pihenhessenek a fürdővárosban
Fotó: Éberling András

Molnár Ágnes, az Év Hotele díjjal kitüntetett hévízi Hotel Európa Fitt vezérigazgató-helyettese a Zaol.hu-nak egyebek mellett arról beszélt, hogy a turizmus újraindulása után különösen nagy figyelmet fordítanak majd a külföldi utazókör visszacsábítására, elsősorban a német, osztrák, orosz és ukrán fürdővendégekre számítanak.

Hévízen kétszázhúsz évvel ezelőtt készült el az első fürdőház Fotó: MTI Varga György

– Egyelőre tudjuk tartani a dolgozóinkat, de félő, hogy ha későn nyithatunk újra, sokan más, a járvány által nem, vagy kevésbé sújtott munkahelyet keresnek – ezt az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke mondta a Magyar Nemzetnek.

Baldauf Csaba megerősítette: a kormányzati kommunikációnak megfelelően alaptalan, hogy pünkösdig zárva kell tartania a vendéglátó- és szálláshelyeknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.