Részletesen összefoglalta csütörtökön a legújabb adóváltozásokat a pénzügyminiszter. Varga Mihály a közösségi médiába feltöltött videóbeszámolóját azzal kezdte, hogy a kormány legújabb adókönnyítései kétszázmilliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a családoknál.
Kétszázmilliárddal könnyít a terheken a kormány + videó
Részletesen összefoglalta a legújabb adóváltozásokat Varga Mihály pénzügyminiszter.

– A cél az, hogy a gazdaság szereplői úgy jussanak túl a válságon, hogy közben minél kisebb veszteséget szenvedjenek el, s minél több munkahelyet megőrizzenek. Ezért több ponton módosít a kormány a vállalkozások adószabályain – közölte a tárcavezető.
A versenyszférával kötött 2016-os kormányzati megállapodásnak megfelelően július elsején – újabb – két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó. A teher – melyet a munkaadók fizetnek alkalmazottaik után – 17,5 százalékról 15,5 százalékra mérséklődik. – A változtatás fél év alatt 160 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál – mutatott rá a miniszter. A kivállalkozások pozícióin javít, hogy 2021-ben 12 százalékról 11-re csökken a kisvállalati adó, rövid nevén a kiva. Varga Mihály közlése szerint a lépés tízmilliárd forintot hagy jövőre több mint ötvenezer vállalkozásnál.
A turizmus – köztudottan – nehéz helyzetbe került, ezt enyhítendő, a kormány úgy döntött, hogy 2020. december 31-ig a vendégeknek nem kell megfizetniük az idegenforgalmi adót.
– Az állam ugyanakkor átutalja az ehhez kapcsolódó támogatást az önkormányzatoknak – jegyezte meg a tárcavezető.
Szintén a turizmus szempontjából lényeges, hogy még kedvezőbb lesz a Szép-kártya igénybevétele, ugyanis csökken az adóteher és nő az elkölthető keretösszeg.
2020. június 20-áig nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a kártyára utalt összeg után, miközben a kedvezményesen adható summa majdnem megduplázódik.
Lényeges adminisztratív könnyítés, hogy mintegy hatszázezer cégnek és szervezetnek elég szeptember 30-áig benyújtani a beszámolót, s eddig az időpontig kell befizetni és bevallani, nemcsak a társasági adót, de az iparűzési adót is. A határidő elhalasztása adókönnyítést és likviditási segítséget is jelent. További kedvezmény a gazdaság szereplőinek, hogy a vállalkozások bármely adó mérséklését kérhetik, ha a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe. Ennek mértéke elérheti az ötmillió forintot. Ezen ok miatt bármely – ötmillió forintnál nem nagyobb – adótartozásra is kérhető tizenkét havi részletfizetés, vagy hathavi pótlékmentes halasztás.
Az a változtatás már a munkavállalókat segíti, hogy akinek most fizetés nélküli szabadságot kellett kivennie, az továbbra is jogosult az egészségügyi ellátásra. Az érintett helyett május elsejétől a munkaadó fizeti meg a havi 7710 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot.
– A változtatások részleteiről a szaktárca és az adóhivatal később készséggel ad tájékoztatást – mondta a miniszter, majd hozzátette: továbbra is a kormány és a vállalkozások közös munkájára van szükség a válságkezelő döntések meghozatalához, a krízis hatásainak kezeléséhez.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elszálltak az áramárak az unióban
A múlt heti összeomlás után nyolcszáz százalékos volt az áram drágulása Spanyolországban az azonnali piacon az egynapos aukción.

Ekkor állhat üzembe a hidrogénbusz Kecskeméten
A Solaris hidrogénbuszai róják majd az alföldi város útjait.

Már több mint kilencszázezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát
A nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni.

Kinyílhat a világ a hazai IT-cégek előtt
Európának saját informatikai szektorát kell helyzetbe hoznia.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Büszke Magyarország: Győr

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Fordulat Romániában: most vannak bajban a magyarok – elbukott az RMDSZ jelöltje

Dobrev Klára küldhette meg a selyemzsinórt Gyurcsánynak

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

„Zelenszkij az őrület határán van”
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elszálltak az áramárak az unióban
A múlt heti összeomlás után nyolcszáz százalékos volt az áram drágulása Spanyolországban az azonnali piacon az egynapos aukción.

Ekkor állhat üzembe a hidrogénbusz Kecskeméten
A Solaris hidrogénbuszai róják majd az alföldi város útjait.

Már több mint kilencszázezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát
A nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni.

Kinyílhat a világ a hazai IT-cégek előtt
Európának saját informatikai szektorát kell helyzetbe hoznia.