Kevesebb fenyőfával készülnek a termesztők

Visszafogottabb forgalomra számítanak a fenyőfatermesztők a járványhelyzet miatt, ugyanakkor kérdés, hogy mekkora többletkeresletet jelentenek majd azok, akik korábban sosem töltötték otthon a karácsonyt, de most nem utaznak el. A fenyőfaárak mindenesetre a tavalyihoz hasonlóan alakulnak most is.

Magyar Nemzet
2020. 12. 07. 9:15
null
Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban évente fenyőfát vásárlók öt-hat százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát – derül ki az Agroinform.hu felméréséből, amelyben a szakmai portálon mintegy hétszázan válaszoltak, közülük csaknem száz fenyőfatermesztő. Visszajelzéseik szerint náluk a kereskedők idén az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken. A termesztők 42 százaléka visszafogottabb forgalomra számít a koronavírus-járvány miatt: részben az óvatossággal, részben a kevesebb elkölthető jövedelemmel indokolják ezt. Kérdés ugyanakkor, hogy

mekkora pótlólagos keresletet jelent, hogy azok, akik minden évben belföldi vagy külföldi szálláshelyen, esetleg rokonoknál töltötték a karácsonyt, most otthon maradnak.

A fenyőfát vásárlók körében már kimagaslóan a nordmann a legnépszerűbb: 54 százaléknyian választják ezt a fajtát. A második helyen az ezüstfenyő áll 22 százalékkal, de a lucfenyőt is 21 százaléknyian keresik. A legtöbben, 44 százaléknyian a másfél-két méter közti magasságot szeretik, további negyven százalék másfél méternél kisebb fenyőfával is megelégszik. A vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt.

Idén valamivel kevesebb fenyőt vágtak ki, a kereskedők némileg kisebb forgalomra számítanak
Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése szerint a fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak ebben az évben is:

a lucfenyőt méterenként háromezer forintért, az ezüstfenyőt négy-ötezer forintért, míg a nordmann fenyőt hatezer forint körüli áron lehet majd megvásárolni.

A válaszadók 12 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. A legfőbb indokként a környezetvédelmet jelölték meg, de 39 százalékuk a lehulló tűlevelek hiánya miatti tartósságot és tisztaságot, 11 százalék pedig a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt említette.

– Fontos megérteni, hogy a karácsonyfa termesztése nagyon hasonló más mezőgazdasági növény termesztéséhez, a különbség annyi, hogy a fa hat-nyolc évig növekszik, mielőtt kivágják, és a helyére új fenyőt vagy más haszonnövényt ültetnek. A karácsonyi időszakot követően pedig a kidobott fák legnagyobb részét komposztálják – mondta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője.

A műfenyő ugyanakkor az előállítás, a szállítás és a megsemmisítés miatt jelentősen terheli a környezetet, ráadásul megvásárlásával nem hazai termelőket, hanem távol-keleti gyártókat támogatunk

– mutatott rá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.