Kevesebben ülnek motorra

A kijárási korlátozás ellenére a hazai díjköteles utakon hétvégente tízezren haladnak át.

2020. 05. 02. 12:35
null
Teljesen nem ürültek ki az utak, de a legtöbben betartják a felhívást Fotó: Havran Zoltán Forrás: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen, csaknem harmadával esett vissza a motorosforgalom a kijárási korlátozás bevezetése óta az előző év hasonló időszakához viszonyítva – közölte lapunkkal a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. A cég kamerái a kijárási korlátozás bevezetésétől, azaz március 28-tól április ­28-ig csaknem 110 ezer motoros áthaladását rögzítették, ami 32 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. A személyautóknál jóval nagyobb, csaknem 53 százalékkal kevesebb mozgást érzékeltek a kamerák.

– A motorosoknál a forgalomcsökkenés mértéke a gyorsforgalmi utakon volt a legnagyobb: a hazai autópályákon és autóutakon 43, a főutakon negyedével kevesebb motoros áthaladását látták a kameráink – közölte Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. A külföldi felségjelzésű motorok körében a határzár következtében jóval nagyobb, 77 százalékos volt a visszaesés. A magyar rendszámú motorok áthaladása viszont csak 22 százalékkal csökkent. A kijárási korlátozás bevezetése óta eltelt időszakban a legtöbben Pest megye díjköteles útjain ültek motorra. A gyorsforgalmi utak közül a legtöbben az M0-son, az M2-esen és az M8-ason motoroztak, a főutak közül pedig a 84-es, a 10-es és az 51-es főúton érzékelték a legtöbb járművet.

Teljesen nem ürültek ki az utak, de a legtöbben betartják a felhívást
Fotó: Havran Zoltán

A kijárási korlátozás ellenére a hazai díjköteles utakon hétvégente tízezer körüli áthaladást rögzítettek a NÚSZ kamerái. A vizsgált időszakban április második hétvégéjén volt a legnagyobb a motorosok forgalma, akkor a mozgások száma megközelítette a 12 ezret. A kétkerekűek mintegy kétharmadát a főutakon, csaknem harminc százalékát a gyorsforgalmi utakon érzékelték a szolgáltató kamerái.

A forgalomhoz hasonlóan alakultak az e-matrica-vásárlási adatok is. Idén – a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva – feleannyi, mindössze 4181 havi és heti motoros matrica fogyott. A havi motoros matricából 27, a haviból 57 százalékkal vásároltak kevesebbet: előbbiből 1606-ot, utóbbiból 2575-öt. Míg tavaly ugyanebben az időszakban a motoros matricák húsz százalékát külföldi felségjelzésű járműre vásárolták, addig idén ez az arány mindössze három százalék.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.