A tervezési feladatok befejezését követően indítható el a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás. Hasonló közbeszerzés zajlott Nyíregyháza közlekedési központjának tervezése ügyében.
Debrecenben sok év tervezése és több sikertelen közbeszerzés után sincs érvényes kivitelezési pályázat a főpályaudvar felújítására. Miskolcon ugyancsak felülvizsgálta a kormány a korábbi terveket.
A közbeszerzési értesítő szerint a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő előkészítési és tervezési feladatokra jelenleg is keres kivitelezőket Dunaújváros, Eger, Kőszeg, Kecskemét közlekedési központjának megvalósítására.
Esztergomban már elkészült a fejlesztés, ez a helyi önkormányzat határozatából derül ki, amelyben hozzáigazították a helyi közösségi közlekedési járatok menetrendjét a vasúthoz. Egy 2016-os kormányhatározat Kaposvárnak 10,5, Miskolcnak 7,5, Nyíregyházának hat-, Székesfehérvárnak 6,5, Tatabánya–Bicskének 11,5 milliárd forintot különített el a közlekedési központok kialakítására.
De miért kell jelentős építkezéseket folytatni, hogy a vasútállomások és az autóbuszok megállói egy helyre kerüljenek? Azért, hogy a vágányhálózat történelmi okokból olyan, amilyen – a vasút a XIX. században elsősorban a mezőgazdasági termények szállítására épült –, míg a közutak vonalvezetése jobban alkalmazkodott a települések mai elhelyezkedéséhez.
A pályaudvarok általában ezért a mai városok központjától távolabb helyezkednek el, míg a buszok a lehető legközelebb állnak meg a központhoz. A közlekedési kormányzat célja az, hogy száz kilométernél nagyobb távolságra vasúttal utazzanak az emberek, a buszok fő feladata, hogy a vasúthoz eljuttassák az utasokat.
Vonatmegálló épül Újpalotán
Tavaly májusban két hétig ideiglenesen, csúcsidőszakban személyvonatok közlekedtek a Budapest–Hatvan vasútvonalról Újpesten át Piliscsabára. A tervek szerint tavasztól a Piliscsaba és Angyalföld között félóránként közlekedő vonatok munkanapokon a bal parti körvasúton át tovább közlekednek Rákosig. Kísérleti jelleggel Újpalotán megállóhelyet létesít a vasúttársaság, háromszázötven méterre a 7-es buszcsalád Molnár Viktor utcai megállóhelyétől. Mindkét oldalon egy-egy nyolcvanöt méter hosszú magasperon épül, utasbeállóval, térvilágítással, valamint hangos utastájékoztató rendszerrel. A tapasztalatok alapján születik döntés a további fejlesztésről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!