Még mindig sok adós indít pert

Tavaly nagyjából kilencezer hitelper futott be a honi ítélkezés különböző fórumaihoz — az adat nem csekély, mégis arra utal, mintha csillapodna a deviza- és más kölcsönök felvevőinek pereskedési kedve. A csúcspontot ez ügyben 2016 jelentette, akkor egy év alatt 19 ezer új esettel kellett megismerkednie az ítélkezésnek. A hitelezési anomáliák okozta kihívások jogi és társadalmi hatásainak súlyát egyébként pontosan jelzi, hogy a kétesnek tartott szerződések miatt a mögöttünk hagyott öt esztendőben nagyjából hatvanezer per indult meg. Ezek közül a múlt év végén majdnem ötezer még folyamatban volt.

Jakubász Tamás
2019. 04. 03. 5:45
null
MN_SABLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a devizahitel-korszakot már maga mögött hagyta hazánk, devizahitelperek még mindig bőséggel indulnak a magyar bíróságok előtt – ez derül ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kimutatásából. Az OBH jó ideje külön is figyelemmel kíséri azoknak az ügyeknek a mennyiségét, amelyeket a tisztességtelennek gondolt szerződési feltételek megtámadásáért kezdeményeztek az ügyfelek. Fontos ugyanakkor, hogy ebbe a percsoportba nemcsak a korábbi devizahitelek miatt megkezdett különféle ügyeket sorolják be, hanem azokat az eljárásokat is, amelyeket a forinthiteleknél tapasztalt kétes megoldások tisztázásáért indítottak meg az arra jogosultak.

A mögöttünk hagyott esztendőben összesen 9300 hitelpert regisztráltak a hazai igazságszolgáltatás különböző fórumain. Az értékhez – amely önmagában egyébként nem tűnik csekélynek – az OBH összegzése alapján két megjegyzés fűzhető. Az egyik, hogy tavaly a korábbiakhoz képest szinte minden hónapban kevesebb volt az új ügyek száma, vagyis lanyhult a pereskedési kedv. A másik szempont, hogy e jelenség valójában nem is annyira új keletű.

Az OBH a régebbi időkre is visszatekintett összefoglalójában, ebből pedig az derül ki, hogy a kétes kölcsönök miatt indított perek száma az évtized közepén érte el tetőpontját. Az Országos Bírósági Hivatal 2013 végén fogott hozzá az ügycsoport számainak elkülönítéséhez, így abból, hogy annak az évnek az utolsó két hónapjában hatszáz ilyen per indult meg, messzemenő következtetés nemigen vonható le.

Abból már annál inkább, hogy a következő esztendőben, vagyis 2014 egészében ötezer körül mozgott a hitelesetek száma, 2015-ben már 11 ezer pert jegyeztek fel, egy évvel később pedig újabb 19 ezret. Az eddigi történések alapján úgy tűnik, hogy az volt a csúcs, a 2016-os dömpingszerű pereskedés utóbb már nem ismétlődött meg. Az állítás azzal együtt is igaz, hogy egy évvel később, 2017-ben még nagyjából 15 ezer új ügy érkezett, de 2018-ban – vagyis tavaly – már nem érte el a tízezret a hiteles perek száma.

A kérdéskör súlyát, jelentőségét egyébként mindentől függetlenül pontosan jelzi, hogy öt esztendő leforgása alatt nagyjából hatvanezer per indult meg a kétesnek tartott kölcsönszerződések miatt az igazságszolgáltatás különféle hazai fórumai előtt.

A hivatal kimutatása arról árulkodik, hogy a hitelügyek legtöbbjét már elbírálta az ítélkezés: 2018 végén kevesebb mint ötezer bírósági eljárás volt folyamatban. Az adatok szerint a hitelperek feldolgozásával ütemesen haladnak a magyar bíróságok, 2017 végén például még 7000 pert görgetett maga előtt a honi ítélkezés, egy esztendővel korábban pedig hozzávetőleg nyolcezret. Abban ugyanakkor nincs különösebb változás, hogy a kölcsönügyi eljárások többsége a főváros és Pest megye ítélkező fórumai előtt fut, hiszen a múlt év végi ötezer ügynek a hatvan százaléka az úgynevezett központi régió bíróságaihoz tartozott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.