Az Ingatlan.com tranzakcióbecslése szerint júliusban 12 600 használt lakóingatlan cserélt gazdát. Bár ez

Váratlan kedvezmény az Otthon start programban, gigantikus beruházás a németektől, többmilliárdos viharkárok
Heti gazdasági összefoglaló.
Az Ingatlan.com tranzakcióbecslése szerint júliusban 12 600 használt lakóingatlan cserélt gazdát. Bár ez
öt százalékkal elmarad a tavaly júliusi 13 200 darabos adásvételtől a használt lakások piacán,
bőven meghaladja a múlt év alig kilencezres havi átlagot, de 2019-es 12 ezer feletti havi átlagos forgalmat is. Balogh László, az ingatlanértékesítési hálózat vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a tényleges adásvételek változásával összhangban júliusban a feladott használt lakóingatlan-hirdetések száma és a használt lakóingatlanokra érkező érdeklődések száma is 16 százalékkal csökkent éves összevetésben.
A szakember közölte azt is, hogy a járvány okozta gazdasági bizonytalanság és a lakáspiaci hullámok alakulása miatt egyelőre nehéz pontos becslést adni az idei lakáspiaci forgalomra. A mostani kilátások szerint azonban az valószínűsíthető, hogy
2021-ben összesen – azaz a használt és az új lakásokat is figyelembe véve – a tavalyi 112 ezernél több, ám a 2019-es 157 ezernél kevesebb adásvételre van kilátás, ami idén 140-150 ezer tranzakciót jelenthet.
Heti gazdasági összefoglaló.
Hét- és tízezer forint környékén lehet vacsorát kapni a Balaton mellett a posztoló szerint.
Nem az a korosztály adósodik el bátrabban, amire először gondolnánk.
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.