Régióbajnok napelempark épült Kaposváron

Ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában, négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig Magyarország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon.

Magyar Nemzet
2021. 05. 27. 19:10
Napelempark
Kaposvári napelempark Forrás: kormány.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadták a China National Machinery Import & Export (CMC) kínai nagyvállalat 36 milliárd forintból épült, száz megawatt teljesítményű naperőművét Kaposváron. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eseményen azt mondta: jelenleg ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában, négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig Magyarország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon.

– A kaposvári naperőmű ötszázalékos növekedést jelent a hazai fotovoltaikus kapacitásban, a nagyságrendje annyi, mint a somogyi megyeszékhely lakosságának teljes éves energiaigénye, emellett 120 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást tesz szükségtelenné. A beruházás kiemelten fontos, mert hozzájárul Magyarország klímapolitikai céljainak megvalósításához, és jó példája azon fejlesztéseknek, amelyeket a beruházók a koronavírus-járvány alatt is folytattak, bízva a magyar gazdaságban – jelentette ki a tárcavezető a távirati iroda szerint. Palkovics László emlékeztetett: Magyarország 2050-re karbonsemleges országgá válik, karbonkibocsátását 95 százalékkal csökkenti az 1990-es szinthez képest. – Vállaltuk, hogy 2030-ra legalább hatezer megawatt fotovoltaikus kapacitást telepítünk, és 2020-ra elérjük a két gigawattot, ez utóbbi meg is történt, hiszen Magyarországnak 2021 elején már 2,3 gigawatt naperőmű-kapacitása volt, amihez most hozzáadódik a kaposvári naperőmű teljesítménye – mutatott rá.

Támogatás a lakosságnak

A miniszter szólt arról is, hogy az otthonfelújítási támogatáson belül hárommillió forintra lehet pályázni lakóházak, lakások rekonstrukciós munkáira és napelemek telepítésére, emellett a nemzeti helyreállítási terv forrásából is jelentős összeg, több mint 150 milliárd forint jut kiserőművek háztetőkre telepítéséhez, fűtési rendszerek korszerűsítéséhez. Az utóbbi programot legkésőbb július végén hirdetik meg.

Palkovics László a naperőművek jelentőségét érzékeltetve rámutatott, hogy idén május 9-én a teljes magyar áramtermelés 37 százalékát az ipari méretű fotovoltaikus erőművek adták.

A lakossági naperőművek kapacitása is lényegesen nagyobb lett, egy év alatt a másfélszeresére nőtt.

A Kaposvár melletti napelemparknál jelenleg nincs nagyobb kapacitású
Fotó: kormány.hu

A miniszter a klímavédelem fontos területének nevezte a zöldbuszprogramot is. Beszámolt arról, hogy Kaposváron is készülnek majd elektromos buszok a részben speciális járműveket gyártó BM Heros Zrt. helyi szerepvállalásának köszönhetően.

Palkovics László kitért arra is: Magyarország jelentős lépéseket tett azért, hogy számos területen erősítse együttműködését Kínával. Példaként a Budapest–Belgrád vasútvonal építését, a Fudan Egyetem tervezett budapesti campusát és egyebek mellett a koronavírus elleni küzdelmet említette.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere (Fidesz–KDNP) közölte: a város vállalta, hogy 2050-re nyolcvan százalékkal csökkenti a szén-dioxid, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. – Ma már 58 százaléknál tartunk, a most átadott beruházással azonban még nagyobb csökkenés valósulhat meg, a célunkat már bő tíz év múlva elérjük – jelentette ki.

Kang Hubia, a CMC elnöke videókapcsolaton keresztül azt mondta az esemény résztvevőinek, hogy az 1950-ben alakult vállalat 2016-ban döntött a magyarországi naperőmű építéséről. A cég hosszú távra tervez, és egymilliárd eurót (360 milliárd forint) szándékozik befektetni Magyarországon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.