Tévképzetek hálójában a falusi csok

Jóllehet vannak népszerű üdülőhelyek is a falusi csok települései között, korántsem a Balatonnál veszik igénybe a legtöbben a támogatást, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy súlyos prekoncepciók alapján megfogalmazott parlamenti írásbeli kérdésre adott kormányzati válasz szerint több mint ezer településen éltek már a juttatással a családok. A feltételezett nagyszámú nyaralóvásárlás nemcsak a gyerekszámhoz kötöttség miatt nem életszerű, hanem azért sem, mert az igénylőknek és gyermekeiknek legalább tíz évig életvitel-szerűen az adott ingatlanban kell lakniuk, amit a jegyző és a járási hivatal is vizsgálhat.

2020. 01. 30. 5:45
A feltételezett nagyszámú nyaralóvásárlás életszerűtlen, hiszen ellenőrizhető, hogy valóban ott lakik-e a család Fotó: Katona Vanda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezekből az adatokból – ahogy korábban több cikkünkben ismertettük – valóban az látszik, hogy a Balaton-parti és a Pest megyei települések a legkeresettebbek – ami a falusi csoktól függetlenül is így lenne, hiszen vannak kedveltebb helyek és hátrányosabb helyzetűek. Hangsúlyos azonban, hogy ez csak az érdeklődéseket és a lehetséges adásvételek számát mutatja, nem pedig azt, hogy ezek közül hányan igényeltek falusi csokot.

Arról nem beszélve, hogy a falusi csok saját ingatlan felújítására, bővítésére is igényelhető, amely ügyletek egy hirdetési oldal adataiban pláne nem jelennek meg. Érdekes, hogy bár laptársunk azt írta, nem állt még rendelkezésre adat arról, valójában hol vették igénybe a legtöbben a falusi csokot, az iromány szakemberekre, balatoni ingatlanforgalmazókra és lapunk által megkérdezett ingatlanszakértőkre hivatkozva mégis azt sugallja a fenti adatokból kiindulva, hogy sokan visszaélnek a támogatással, amelyet nyaralóvásárlásra használnak fel – hogy aztán ez az állítás jelenjék meg utóbb Jakab Péter írásbeli kérdésében.

E ponton ismét idézzük Tállai Andrást. „Az üdülőként történő hasznosítást kizárja, hogy a támogatással érintett ingatlannak a támogatási szerződés megkötésétől, illetve a bővítési, korszerűsítési munkálatok megvalósításától számított tíz évig az igénylők és gyermekeik lakóhelyéül kell szolgálnia. Az életvitelszerű bentlakás teljesítését a jegyző vizsgálhatja, illetve hatósági megkeresés vagy lakossági bejelentés esetén kötelezően vizsgálja.

A bentlakási kötelezettség megsértése esetén a járási hivatal intézkedik a támogatás visszafizetése ügyében. A járási hivatal az igénybevétel jogszerűségét hatósági ellenőrzés keretében is vizsgálhatja” – olvasható a pénzügyminiszter-helyettes válasza. Tállai András hangsúlyozta, az írásbeli kérdésben sugallt feltevés nem igazolható.

A kérdés-felelet is rámutat arra, hogy rengeteg tévhit kering a közbeszédben a falusi csokról. A gyermekek száma alapján kapható támogatásnak a csokkal szemben az az előnye, hogy a kiemelt támogatási összegek nemcsak új építésű lakáshoz igényelhetők (noha természetesen ez sincs kizárva), hanem használt ingatlan vásárlására és felújítására, sőt saját tulajdonú ingatlan felújítására is a preferált kistelepüléseken.

Előbbi esetben legfeljebb tízmillió, utóbbi esetben ennek fele, ötmillió forint támogatást kaphatnak a három vagy több gyermekes családok, de természetesen az egy- és kétgyermekesek – vagy ennyi gyermeket tervezők – is élhetnek a juttatással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.