Véghajrában az uniós pénzekért

Bár néhány év még hátravan a Vidékfejlesztési program megvalósításából, az Európai Unió által biztosított keret teljes felhasználása jelentős kihívás elé állíthatja a támogatásban érintett szereplőket. Az időközben megnövekedett beruházási költségek miatt ugyanis számos cég mondott le a pályázata megvalósításáról. A visszahulló forrásokat 2023-ig nemcsak kiosztania kell a programot kezelő Agrárminisztériumnak, hanem a támogatott beruházások kivitelezésével is végezniük kell a nyertes pályázóknak.

2019. 11. 09. 14:29
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Fotó: Havran Zoltán

Az elmúlt évben a Start Garancia Zrt.-hez érkezett igénylések mindössze 36 százalékára, 2,6 milliárd forintra kötöttek szerződést. Ez az arány idén már elérte az ötven százalékot.

– Ez év első tíz hónapjában mintegy négymilliárd forint értékű igénylés érkezett, a ténylegesen leszerződött összeg pedig elérte a kétmilliárd forintot – fogalmazott a cégvezető. Majd hozzátette: a fentiek jól tükrözik, hogy idén a tavalyinál kevesebb, de jobb minőségű igénylés érkezett a nyertes pályázók részéről. Az év végéig tovább bővülhet a portfólió, a befogadott kérelmek értéke pedig elérheti a hatmilliárd forintot. A szakember szerint a következő hónapokban újabb roham indulhat a garancia- és hiteltermékekért, aminek hátterében a visszahulló vidékfejlesztési források felhasználása áll majd.

Arra a kérdésre, hogy a 2021-től életbe lépő új európai uniós közös agrárpolitika (KAP) hogyan befolyásolja majd az agrárberuházásokat, Zoltán Csaba szerint ma még nem lehet egyértelmű választ adni. – Az, hogy hogyan változik 2021-től az EU agrártámogatási rendszere, olyan sokismeretlenes egyenlet, amelyben az ismeretlenek száma olyan nagy, hogy ma még nem lehet kiszámolni a végeredményt – mondta. Az ugyanakkor biztosan állítható – jelezte –, hogy a magyar agrárium hatékonyságának javítása elodázhatatlan.

Fejlesztések nélkül nem lehet növelni a nemzetközi összehasonlításban alacsony versenyképességet. A hatékonyság növeléséhez beruházásokra lesz szükség. Ha erre nem lesz elegendő uniós forrás, akkor hazai költségvetési forrásokat kell biztosítani, illetve kedvező hitelkonstrukciókat kell kidolgozni a fejlesztések finanszírozására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.