Százmilliók a világfórumra
A médiában megjelentekkel ellentétben a kormány anyagilag is megbecsüli a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, és kiemelten fontosnak tekinti a tudományos életet.
Több tényezőt figyelembe véve nem valószínű, hogy bejönne a pesszimista előrejelzés a magyar gazdaság jelzett brutális lassulásáról.
A tudomány az innováció gyökere, az innováció pedig a gazdasági növekedés forrása – mondta Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkára szombaton a
Változtak az egyetemi tanári kinevezések feltételei, a jövőben a tudományos tevékenység mellett kiemelt hangsúlyt kap az is, hogy a jelölt oktatóként mennyire brillírozik.
A tudományban a legkülönfélébb nemzetek kutatói ugyanannak az igazságnak a megismerésén, megértésén munkálkodnak – mondta a köztársasági elnök a Tudomány Világfóruma szerdai megnyitóján.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, ezért több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ s
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban keddtől csütörtök éjfélig Recep Tayyip Erdoğan török elnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Kövér Lászlónak, az 1918-1919-es vörösterror áldozatainak emléket állító Nemzeti vértanúk emlékműve avatóünnepségén elmondott beszédét változtatás nélkül közöljük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.