Mindennapi betevő segítőkész emberektől
Több száz rászorulónak jelentenek segítséget azok az ételadományok, amelyeket az ország több pontján megtalálható ételdobozba helyeznek ki jóakaratú emberek, egyházi vagy civil szervezetek.
Mintegy ötven nőt és számos gyermeket rabszolgasorban tartó, hatvanas éveiben járó szektavezért tartóztattak le hétfőn Jeruzsálemben – jelentette a helyi média.

Schanda Tamás államtitkára kiemelte, hogy átalakították a szakképzés rendszerét. Gyakorlatorientált oktatást akarnak nyújtani, hogy a fiataloknak biztos megélhetésük legyen – tette hozzá.

Fejlesztik és erősítik az iskolaorvosi szolgálatot és a gyerek-alapellátást, folytatódik a szintén a megelőzést szolgáló Három generációval az egészségért program – mondta az államtitkár.

Bevezették az egykulcsos adórendszert Európa legalacsonyabb adóival, amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az EU-ban.

Megoszlanak a vélemények, hogy Karácsony Gergely népes főpolgármester-helyettesi csapatából ki a legkétségbeejtőbb figura, de az biztos, hogy Kerpel-Fronius Gábor nem esélytelen a versenyben.

Az előszobában bőröndök állnak, a család néhány óra múlva elutazik. Látogatás a Liszt Ferenc-díjas Kokas Katalin és a Kossuth-díjas Kelemen Barnabás otthonában.

Nagy Piroska ötvenhatos magyar szülők gyerekeként Amerikában született, mégis visszatért Budapestre, hogy megismerje gyökereit. Amatőr fotósként a történelmet akarta dokumentálni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Dr. Ámbédkar Gimnáziumban lehetőséget adnak a leszakadt közösségekben élő roma fiataloknak az érettségi megszerzésére.

Fekete Péter államtitkár a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon jelentette be, hogy magyar állami ösztöndíjjal artista osztályt indít Pekingben a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.