Közelebb a maturához

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Dr. Ámbédkar Gimnáziumban lehetőséget adnak a leszakadt közösségekben élő roma fiataloknak az érettségi megszerzésére. A diákokat az Utcaszínházi Alkotóközösség, az Utcaszak tagjai is tanítják, akik szintén hátrányos helyzetben élőkkel foglalkoznak.

Ismerkedés új versekkel a színházi óra keretében. Dráma és pedagógia Fotó: Bach Máté

Az iskolában a John Dewey elvein alapuló projektmódszert használják, mely a huszadik század elején a tradicionális iskola kritikájaként született. Ez olyan tanulásszervezési forma, mely során a tanulók közösen, együttműködve dolgoznak, és az elsajátítandó tudásanyag szorosan kapcsolódik valamely megoldandó gyakorlati problémához. John Dewey volt a tanára Bhímráo Rámdzsi Ámbédkarnak, az iskola névadójának, akinek élete és munkássága komoly hatással van a tanulókra. Az indiai politikus a hindu kitaszított kasztba született. Kiváló tanuló volt, Londonban és a New York-i Columbia Egyetemen jogi diplomát és különböző tudományos fokozatokat szerzett. Miután hazájába visszatért, emberjogi harcos lett. India függetlenségének elnyerésekor igazságügyi miniszternek választották, és rábízták az alkotmány megírását, melyben eltörölte az érinthetetlenséget, és törvényen kívül helyezte a hátrányos megkülönböztetés minden formáját.

Derdák Tibor szerint nálunk az az egyik fő probléma, hogy az általános iskolában az írás- és az olvasáskészség nagyon alacsony szinten stabilizálódott. A diákoknak először azt kell megtanítani, ami az általános iskolai tananyagból kimaradt. A tankönyveket nem nagyon tudják használni, mert a gyerekek számára a régi könyvek érthetetlenek.

– Az előbb benézett az irodába egy kollégám, s a kezében fénymásolatokat tartott – említi.

– A diákokkal Csalog Zsolt Cigányon nem fog az átok című könyvét dolgozzák fel. A termekben a gyerekek körben ülnek, mindennap hangosan olvasnak a többiek előtt. Mivel ezt az általános iskolában nyolc évig valahogy megúszták, eleinte szégyellik, de ha mi kedvesek és határozottak vagyunk, áttörést érhetünk el. A gyerekeink közül többen bekerültek a felsőoktatásba, helytállnak, de nem vagyunk elégedettek a számokkal.

Az iskola első éveiben húszan-harmincan is érettségiztek, aztán ez a szám apadni kezdett. Ennek egyrészt az az oka, hogy 18-ról 16 évre csökkentették a tankötelezettséget, tehát a fiatalok 16 éves koruktól közmunkásként ugyanannyi pénzt vihetnek haza, mint a szüleik. Ez a családokban azt tudatosítja, hogy a gyerek akkor keres pénzt, ha nem tanul. A másik ok a szakképzés megemelt támogatása. A hiányszakmákat oktató iskolákban a 15 éves tanulók havonta több tízezer forintos ösztöndíjat kapnak. A gimnáziumban tanulókat nem támogatja az állam, ezért a hátrányos helyzetű roma gyerekek egyre kisebb számban vállalkoznak a gimnáziumi érettségi megszerzésére.

– Akkor úgy éreztük, szélmalomharcot vívunk. A válságra először az Emberi Erőforrások Minisztériumában próbáltunk választ találni, ott nem sikerült, viszont az Innovációs és Technológiai Minisztériumban igen – fűzi hozzá az igazgató.

Palkovics László 2016-ban meglátogatta a Dr. Ámbédkar Iskolát, elismeréssel beszélt az intézményről és a pedagógusok munkájáról. A szakképzésért felelős államtitkársággal közösen azt a megoldást dolgozták ki, hogy az iskola 2020-tól technikumként működjön tovább. A gyerekek az első négy évben megszerzik az érettségit, miközben szakirányú tárgyakat is tanulnak, az ötödik évben pedig szakmához jutnak. A 9. osztálytól (15 éves koruktól) ösztöndíjat kapnak.

Közben kicsöngetnek, a gyerekek kitódulnak a folyosóra. A 9. osztályosoknak a következő óra színház lesz, melyet Simon Balázs, az Utcaszínházi Alkotóközösség alapítója tart. Csoportokra bontja az osztályt, kiosztja a szövegeket, és megpróbálja rávenni a gyerekeket, hogy a kapott verseket felolvassák. Nem egyszerű magára irányítani a figyelmet, nagy a nyüzsgés. Versolvasás közben időnként megállítja a tanulókat, és értelmezi számukra a sorokat. Az egyik diáknak lassabban, a másiknak hangosabban kell olvasnia, hogy mindenki értse a szöveget. A gyerekek vidámak, nagyon tetszik nekik néhány szó és kifejezés.

Kollektív szövegértés

– A szeretet, amelyet a gyerekektől kapunk, sok mindenért kárpótol minket – mondja óra után Simon Balázs, miközben átballagunk a másik osztályba. A következő órát a tizenegyedikeseknek az Utcaszak másik tagjával, Molnár-Keresztyén Gabriellával közösen tartják. Szintén versekkel foglalkoznak, s közben néhány angol kifejezést is megtanítanak. Híres magyar emberek fotóit nézegetik a neten, még énekelnek is a gyerekeknek: „Debrecentől nincsen messze a vasút, azon mene, azon mene el Kossuth.”

– Miért nem jó kis cigányzenét hoztál? – kérdezi az egyik fiú, amin mindenki jót nevet, és a gyerekek máris dobolnak, tapsolnak. A 11. osztályba három fiú Szlovákiából, Szepsiből érkezett. Otthon a családjuk nagyon szerény körülmények között él. Egyikőjük nénikéje itt dolgozik az iskolában, ahol a fiúk angolul tanulnak; az osztályban mindenkivel magyarul, míg otthon roma, magyar és szlovák nyelven beszélnek. Mindhárman tanárok szeretnének lenni. Egyikük angolt és matekot, a másik földrajzot, a harmadik testnevelést tanítana.

Ismerkedés új versekkel a színházi óra keretében. Dráma és pedagógia
Fotó: Bach Máté

– Szepsiben van egy alapiskola, ahová jártunk, és ahol azt mondták, ha itt elvégezzük a sulit, és tanár lesz belőlünk, akkor taníthatunk otthon – mondják. – Ezért szeretnénk egyetemre menni.

Mindhárman úgy érzik, hogy ebben az iskolában sokat foglalkoznak velük, és jobban figyelnek rájuk.

– Kell tanulni, nem is keveset. Suli után két óra szilencium van a kollégiumban. Minden hónapban vizsgázunk – fűzi hozzá egyikőjük.

– Sokat fejlődtünk – mondja a másik. – Most már nagyon bánjuk, hogy otthon az alapiskolában nem figyeltünk annyira.

Utcaszak és Lakmusz Csoport

– A Dr. Ámbédkar Iskolának és az Utcaszaknak hasonlóak a pedagógiai elvei: méltósággal kezeljük a fiatalokat – kezdi a beszélgetést a tanáruk, Simon Balázs rendező. – Az egyik színházi fesztiválunkra elhívtam Derdák Tibor igazgatót, akinek nagyon tetszett, ahogy a gyerekekkel dolgoztunk. Meghívott a darabbal az iskolába, ahol a diákok is örömmel fogadtak minket, s szinte másnaptól elkezdtünk itt színházi foglalkozásokat tartani. Az évek tapasztalata azt mutatja, hogy a fiatalokat rögtön megfogja a színház világa.

Molnár-Keresztyén Gabriella és Simon Balázs végzett színházrendezők. Gabriella három évig dolgozott kőszínházban, Balázs 1994-től tíz évig rendezett, negyven előadás után vált ki. Ma mindketten szegregált közösségben élő fiatalokkal foglalkoznak. Drámapedagógiai eszközök és közös tréningek segítségével minél több olyan embert szeretnének megszólítani, akik különböző okok miatt nem részesülnek a színház élményében.

– A szociális művészeti irány világméretű mozgalom – magyarázza Simon Balázs –, több partnerintézményünk van, amelyek hasonló módon dolgoznak, mint mi. Sok országban fordulnak a legszegényebbek felé, és fejlesztő közegként a színházzal próbálnak jelen lenni az életükben. Mi az Utcaszakkal nemcsak mélyszegénységben élőkkel, hanem drogfüggőkkel, prostituáltakkal és börtönlakókkal is készítettünk darabokat.

Cserehát térségében nyolc iskolában komplex alkotóművészeti fejlesztő programot tartottak, dramatikus foglalkozásokat, alkotótábort és pályaválasztási napokat szerveztek. Eleinte gyanakvással fogadták őket, azt gondolták, hogy anyagi haszon miatt mentek oda. Végül húsz településről érkeztek a gyerekek, akikkel egy idő után egyre szorosabbá vált a kapcsolatuk.

Molnár-Keresztyén Gabriella 2007-ben diplomázott színházrendező szakon. Két évvel később társaival elhatározták, hogy egészen más módon szólítják meg a nézőket.

– Úgy gondoltuk, hogy nem új formák, hanem új tartalmak kellenek, ezért megalapítottuk a Lakmusz Csoportot. Az Amőba akció egyéves ifjúsági programunkba kilenc iskolát vontunk be. Pályázatot hirdettünk középiskolás fiataloknak: fogalmazzák meg, mit jelent számukra ma Magyarországon élni. A program sokkal sikeresebb volt azokban az iskolákban, ahová szociálisan nehezebb helyzetben lévő diákok jártak. Év végén azt vettük észre, hogy színházról intelligensen társalgó diákok ültek velünk szemben. 2015-ben önkéntesként dolgoztam Szakácsiban, ahol az Utcaszak fesztivált rendezett. Ott kezdtünk el beszélgetni Balázzsal, aztán belesodródtam az eseményekbe.

Nyáron Noszlopon adták elő az Aranylövés című darabot az alkohol- és drogrehabilitációs otthonban. Az ott élők elmesélték az életüket, a mélypontjaikat, hogy mit érzékelnek a világból, s mindezt ők fűzték történetté.

– A fiúk a darabot a nyílt családi napon adták elő a hozzátartozóik előtt. A függő fiatal a darabban azt az anyukát játszotta el, akivel konfliktusba keveredett, tehát ő mondta az őt alakító gyereknek, amit neki mondtak a szülei. A darab végén kiálltak, és elmondták, hogy ők kicsodák, és milyen problémával küzdenek. Megrázó előadás volt. A színház azért hatékony, mert a foglalkozások és az előadások során a társadalmon kívülre csúszott emberek mások álláspontjával is szembesülnek, emiatt elkezdik másként látni magukat és az életüket.

Az Utcaszak több darabot is játszik. Zuglóban a Fűszer&Csemegében a Pulcinella éneke című kesztyűbáb-produkciót adják elő, A madarak tanácskozása című előadásukkal Angliában is turnéznak majd. A közösség már több díjat elnyert. Nagyon büszkék arra, hogy két éve a magyar gyerekvédelemmel foglalkozó Ferenczi György Alapítvány kitüntetését vehették át. A díjat azoknak adományozzák, akik színházi eszközökkel az életminőség javítását segítő terápiás foglalkozásokat szerveznek. Észak-Magyarországon a sajókazai, laki, alsóvadászi és homrogdi cigánytelepeken több ezer ember él, akiket a középfokú közoktatás nem ér el. Mindenki, aki a Dr. Ámbédkar Iskolában dolgozik, valakiért vagy valamiért küzd – hiszik, hogy nem reménytelenül.