– Márpedig az államadósság, a költségvetési hiány, az export, a munkanélküliségi ráta, a bankrendszer és a strukturális reformok alapján ezek Európa mag-államai, a V4 Németországgal kiegészülve pedig az európai gazdaság növekedési motorja – vélekedett. Megjegyezte, egyetértenek abban, hogy erős Európát akarnak, és ezért együtt dolgoznak a jövőben.
Orbán Viktor hangsúlyozta, nem tudni, milyen lesz az Európai Unió az EP-választás után, de az biztos, hogy nem olyan lesz, mint amilyen eddig volt. Az EU meg fog változni, és hogy milyen irányba, azt az európai polgárok döntik el – magyarázta. A kormányfő kijelentette, lehet vitatkozni a demokrácia milyenségéről – liberális, illiberális vagy éppen keresztény –, de az biztos, hogy a demokrácia képletéből a démoszt nem lehet kihagyni.
– Ha figyelmen kívül hagynánk az európai polgárok akaratát, akkor nem Európai Uniót építenénk, hanem egy birodalmat, és visszajutnánk oda, ahonnan három évtizeddel ezelőtt elindultunk, és mi az ellen lázadtunk fel harminc éve, hogy egy birodalmi központnak az ukázait kellett végrehajtanunk – fogalmazott.

Fotó: Reuters
Kérdésre a miniszterelnök közölte, az EU tagállamai másként látják a világot, és ezt leginkább a migráció hozta felszínre. Azonban jó, hogy mindenki másként látja a világot, az EU-ban a különbségek értéket képviselnek – vélte. Ugyancsak kérdésre elmondta: a hozzánk érkező uniós pénzek nyolcvan százaléka visszakerül azokba az országokba, ahonnan jött, ezért semmilyen szemrehányást nem áll módunkban elfogadni. Az uniós pályázatokon ráadásul bármely európai cég indulhat – tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy találkozik a hétfőn Budapestre érkező amerikai külügyminiszterrel, különösen beszélniük kell Ukrajnáról, amely fontos szomszédja Magyarországnak, ugyanakkor Magyarország véleménye nehéz-séget okoz Ukrajna és a NATO együttműködésében – magyarázta. Hozzáfűzte, Magyarországon egy ukránbarát kormány van, Ukrajnában pedig egy magyarellenes kormány van, és ebből konfliktusok adódnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!