Regisztrálni kell Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

A pontifex.ro honlapon kell bejelentkezniük mindazoknak, akik részt szeretnének venni Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjén – jelentették be a szervezők egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2019. 02. 27. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Böcskei László szerint a zarándokoknak rá kell hangolódniuk a látogatásra, és az eseménynek következményei is kell, hogy legyenek.

Arra az újságírói kérdésre, hogy kizökkentheti-e a látogatás a holtpontról az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét, a püspök kijelentette: a pápa nem ügyintézőként érkezik az országba, de a Vatikán állam fejeként az állami főméltóságokkal is megbeszéléseket folytat. Így lehetősége van arra, hogy megnevezze azokat a fájó pontokat, amelyekben az állami vezetőktől várja a megoldást.

Böcskei László újságírói kérdésre elmondta: Márton Áron püspök boldoggá avatási folyamata egy belső procedúra szerint zajlik, amelyet a pápa nem változtathat meg. Ez azonban nem akadálya annak, hogy az erdélyi hívek kifejezzék: mennyire vágynak a püspök boldoggá avatására.

Oláh Zoltán az MTI kérdésére kijelentette: egyelőre sem romániai, sem magyarországi állami méltóságok nem jelentették be részvételi szándékukat a csíksomlyói pápai misén. A kanonok szintén kérdésre kijelentette: a látogatás minden bizonnyal azt a korábban elindított folyamatot is segíti, mely végén a Csíksomlyói búcsú felkerül az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) a védett szellemi kulturális örökségeket rögzítő listájára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.