V4-találkozó: Otthon marad a lengyel miniszterelnök

Magyar Nemzet
2019. 02. 18. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megerősítették a lapértesülést, miszerint nem Mateusz Morawiecki miniszterelnök, hanem Jacek Czaputowicz külügyminiszter képviseli majd Lengyelországot a visegrádi országok és Izrael holnapi találkozóján. A kormányfő azután döntött az út lemondásáról, hogy a Jerusalem Post című izraeli lap múlt héten idézte az akkor épp Varsóban lévő Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki „a nácikkal együttműködő lengyelekről” beszélt.

A Wpolityce.pl lengyel portál értesülései szerint Morawiecki telefonon fejezte ki a megjegyzés miatti rosszallását Netanjahunak, illetve így közölte azt is, hogy végül a külügyminisztere utazik Jeruzsálembe a V4-es találkozóra. Az izraeli kormányfő a telefonbeszélgetésben azt mondta lengyel kollégájának, kijelentésében egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán egyes lengyelekre célzott.

Egyúttal újfent elkötelezte magát a tavaly nyári közös nyilatkozatuk mellett, amely méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják.

Andrzej Duda lengyel államfő korábban úgy kommentálta a viszályt: amennyiben Netanjahu komolyan ezeket a szavakat használta, Izrael nem a megfelelő helyszín a holnapi egyeztetéseknek.

Egyébként ez lesz a közép-európai országcsoport első olyan találkozója, amelyet Európán kívül tartanak, emlékeztetett a távirati iroda.

Lengyelországban tavaly hagyták jóvá az úgynevezett holokauszttörvényt, amelynek értelmében elítélendő, ha valaki azt mondja, hogy a lengyel nép vagy a lengyel emberek is felelőssé tehetők a holokauszttal kapcsolatos bűncselekményekért. Ez alapján például Auschwitzot sem lehet lengyel haláltábornak nevezni. Michal Dworczyk, a miniszterelnöki hivatal vezetője szerint a törvény célja Lengyelország jó hírének védelme.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.