Volodimir Zelenszkij tegnapi beiktatásán számos külföldi vendég volt jelen, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte, aki külön kétoldalú megbeszéléseket is folytatott az új ukrán államfővel Kijevben. A tárgyalások után Áder János az MTI-nek elmondta, a kárpátaljai magyarok gondjairól is beszéltek, a magyar köztársasági elnök pedig azt javasolta ukrán partnerének, hogy minél hamarabb állítsanak fel egy közös bizottságot, amelyben az összes vitás kérdést nyugodt légkörben tudják megbeszélni és megoldani.
A javaslatot Zelenszkij helyeslően fogadta – mondta el Áder János. „Nekünk az az érdekünk, hogy Ukrajnával mint a legnagyobb lakosságszámú szomszédunkkal is ugyanolyan rendezett és nyugodt viszonyt ápoljunk, mint a többi szomszédunkkal. Erre mi készek vagyunk. Ugyanakkor azt is világossá tettem, hogy a Kárpátalján élő magyarok nem kérnek többet, mint azt, hogy Ukrajna az alkotmányban rögzített és az általa nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit betartsa” – emelte ki az államfő.
A Petro Porosenko elnöksége idején megromlott ukrán–magyar kapcsolatok szempontjából fontos diplomáciai gesztusnak tekinthető a tegnapi találkozó. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten azt mondta, remélhetőleg az új ukrán elnök másként viszonyul a nemzetiségekhez, így a kárpátaljai magyar közösséghez is.
Petro Porosenko egyik utolsó aktusaként ugyanis aláírta azt a nyelvtörvényt, amely ellen hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük a jogszabály a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát. A törvénnyel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij egyelőre csak annyit közölt, alkotmányos kontrollra küldi majd.